Így vigyáz a Ford a fiatalokra – indul a Driving Skills for Life program

Indul a Driving Skills for Life program

Majdnem másfél évtizeddel ezelőtt indította el a Ford a Driving Skills for Life nevű programot az Egyesült Államokban, ma viszont már 40 országban tartanak tréningeket fiataloknak azért, hogy jobb vezetővé váljanak, és így biztonságosabban közlekedhessenek. Eddig már több mint egymillió fiatal vett részt a képzésén. A továbbképzés már Magyarországra is eljutott.

A Ford Európában 2013-ban vezette be a tréningeket, és 12 millió eurós befektetés nyomán mindeddig 165000 fiatal sofőrnek segítettek kontinensünkön abban, hogy jobb vezetővé váljanak. A Driving Skills for Life (DSFL) program már itthon is elérhető.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a programban idén először Magyarországon is több mint 570 fiatal vehetett rész a gyakorlati, vezetés orientált ingyenes képzésen, ahol reméljük megtapasztalták, hogy „Jól vezetni cool!” – mondta Györke Orsolya a Ford DSFL program managere.

Indul a Driving Skills for Life program

A Ford Driving Skills for Life program alapvető célja, hogy olyan új tapasztalatokat és információkat adjon át a friss jogosítványos autósoknak, amiket nem kaphattak meg a gépjárművezető-képző alaptanfolyamokon. Az oktatás személyes és gyakorlati formában történik, a fél napos program során négy különböző területen tesztelhetik képességeiket és sajátítanak el új, hasznos ismereteket a résztvevők. A Ford DSFL arra a négy alapvető területre koncentrálva fejleszti a fiatal autósok készségeit, amelyek az elmúlt 15 év globális statisztikái szerint a közúti balesetek legfőbb kiváltó okai:

  • Túlkormányozottság kezelése
  • Sebesség/fékezés/reakcióidő
  • Figyelemelterelés/Drog/Alkohol szimuláció/másnaposság vs. autóvezetés
  • Műszaki ismeretek/ modern vezetés segítő rendszerek

A fiataloknak szóló programot a Ford a fiatalok által kedvelt celebekkel népszerűsítette. A kampányban részt vett Csobot Adél énekesnő, Miskovits Marci TV2-es műsorvezető és Szirmai Gergő magyar videóblogger, filmkritikus is. A Ford DSFL vendége volt a Ford Mustang magyarországi nagykövete, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is.

Legyél az első hozzászóló "Így vigyáz a Ford a fiatalokra – indul a Driving Skills for Life program" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*