Francia stílusikon négy keréken, elektromosan

Még extravagánsabb lett a Citroën almárkája, a DS sorozat egyik meghatározó modellje. Ráadásul Magyarországon is elérhető lesz a teljesen elektromos DS 3 CROSSBACK.

„Művészi stílusával és szokatlan arányaival, 100 százalékban elektromos hajtású E-TENSE változatával, exkluzív újításaival és kifinomultságával a DS 3 CROSSBACK kitolja a határokat.” – olvasható a sajtóközleményben, s ezúttal nem túloztak a márka PR-szakértői. A DS 3 CROSSBACK ugyanis valóban egészen más utakon jár, mint a legtöbb autó: fittyet hány a trendekre, a szokásokra, és minden „porcikájából” süt a merészség, különcség. A DS-ekhez persze mindez alapáron jár, az viszont új, hogy a stílusos külső mögött ezúttal ultramodern, teljesen elektromos hajtás is helyet kaphat.

A bő négy méteres prémium kategóriás SUV 2019 végétől már egy nagy teljesítményű, 100 százalékban elektromos hajtású motorral is kapható lesz. Az autó hatótávja legalább 300 kilométer lesz, az akkumulátor pedig 30 perc alatt tölthető majd 80 százalékos szintre. Az ígéretes teljesítmény mellett az autó változatlanul nagy helykínálatot biztosít, ami az akkumulátor-platform alatti ötletes elhelyezésének köszönhető. A sima, zökkenőmentes, csendes működés és az autó dinamizmusa pedig rendkívüli vezetési élménnyel kecsegtet.

A elektromos DS 3 CROSSBACK főbb tulajdonságai:

  • 100 kW-os/136 lóerős elektromos motor
  • fékenergia-visszanyerő rendszer
  • akár 20 százalék energia a fékezésből generálva
  • gyorsulás: 0-100 km/h-ra 8,7 másodperc