Fürdenek a sikerben a fővárosi fürdők

Nőtt a beutalóval érkező vendégek száma is 2,7 százalékkal, a készpénzes vendégek száma pedig 7,2 százalékkal. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) éves árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A fürdők különösen nagy forgalmat bonyolítottak a Sziget Fesztivál ideje alatt, valamint év végén, az ünnepi időszakban.

A gyógyfürdők közül kiemelkedő forgalmat bonyolított a Széchenyi Gyógyfürdő, mely újabb világhírnevet szerzett magának, hiszen a National Geographic tudományos magazin fotópályázatán az első helyen végzett a világhírű helyről készült fénykép. Európa legnagyobb fedett fürdőkomplexuma több mint 1,3 millió vendéget fogadott 2014-ben, ami 6 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest. A második leglátogatottabb fürdő, a Szt. Gellért Gyógyfürdő, mely 2014-ben több mint 13 százalékos látogatószám-növekedést könyvelhetett el.

2014-ben a BGYH Zrt. jelentős beruházásokat hajtott végre. A Rudas fürdő új wellness-részlegének és szaunavilágának kialakítása – mellyel 2014. év decemberében elnyerte az MNV Zrt. Év vagyonkezelője díját – mind a Dandár fürdő új kültéri medencéjének és szaunavilágának megépítése jelentősen növelte a fürdők év végi forgalmát. A Rudas fürdő decemberi látogatószáma csaknem 40 százalékkal, a Dandár fürdő decemberi vendégforgalma pedig közel 74 százalékkal emelkedett a 2013 utolsó havi forgalmához képest.

Bár a nyári időjárás a strandszezonnak nem kedvezett, a társaság júniusban lebonyolított óriáscsúszdás gerillaakciója a 10 legjobb kreatív megoldás közé választotta a Kreatív szaklap, valamint a Lollipop kreatív verseny bronz oklevelét is elnyerte gerilla marketing kategóriában.

2015 számos újdonságot tartogat a vendégek számára, így többek között a Zsigmondy Kártyával rendelkező vendégek az eddigi 3 óra helyett 2015. január 1-től 4 órán keresztül vehetik igénybe 50 százalékos kedvezménnyel a Széchenyi és Gellért fürdők szolgáltatásait. E két fürdő kivételével immáron az összes állandó fürdő kínál kedvezményes jegyet a nyugdíjas vendégek részére.

Márciusban megkezdődik a Széchenyi Fürdő gépészeti rekonstrukciója, szeptemberben indul a Dagály Strandfürdő bővítése, valamint a Palatinus és Paskál Strandfürdő téliesítése.

(Fotók: Falus Tamás)

Legyél az első hozzászóló "Fürdenek a sikerben a fővárosi fürdők" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*