Gyors reakciók az észak-ciprusi járatok törlésére

A vasárnap délben a Green Travel megszüntette összes járatát Észak-Ciprusra, a kinti partnerükkel való nézeteltérés miatt. Az ott nyaraló utasokat még hazahozta, az indulni vágyókat pedig a repülőtéren tájékoztatta a kialakult helyzetről. Természetesen kárpótlásul felajánlottak egy másik törökországi desztinációt, 5 csillagos all inclusive szállodába, akik pedig így nem vállalták az utat, azoknak a teljes részvételi díjat visszafizették. Összesen az utasok 93%-a, 288 fő fogadta el a Green Travel felajánlását, így ők kedden Antalyaba utazhattak a megérdemelt nyaralásukat eltölteni.

A charterjáratok megszüntetésében a Budavár Tours is érintett volt, szerdánkénti 80 garanciális helyével. Így az augusztus 24-én, 31-én és szeptember 7-én, valamint 14-én indított járatai törlésre kerültek. Annak ellenére, hogy a Budavár Tours a szerződéses, fizetési és hatósági szabályozásból fakadó kötelezettségeknek eleget tett, bár az észak-ciprusi járatok törlése nem is e két partner között megromlott viszony következménye. Szerencsére a történtek nem okoztak nagy fennakadást. Az utasoknak vagy aznap, esetleg 1-2 nap eltéréssel sikerült Észak-Ciprusra utazniuk, 2-3 fő pedig a visszafizetés mellett döntött.

forrás: Turizmus Online

Legyél az első hozzászóló "Gyors reakciók az észak-ciprusi járatok törlésére" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*