Harmadik Finnair járatot hozott Budapestre a Joulupukki!

Harmadik Finnair járatot hozott Budapestre a Joulupukki!

Másfélszer több Finnair-járat közlekedik majd jövő nyáron Helsinki és Budapest között, miután a légitársaság bejelentette: 2018 nyári szezonjában egy napi harmadik járatot is indítanak a finn és a magyar főváros között. Az extra járat nyertesei elsősorban az átszálló utasok.

2018. nyári szezonjában napi három járatra növeli a kapacitását a Helsinki-Budapest viszonylaton a Finnair. A harmadik, szaknyelven éjszakázó járat késő este (23.40) érkezik Budapestre és másnap hajnalban (7.40) indul vissza Helsinkibe, ahova még délelőtt 11.00-kor érkezik meg. A napi harmadik járat révén Skandinávia, a Baltikum, más finn belföldi desztinációk és az észak-amerikai célállomások felé is sokkal kényelmesebb csatlakozási lehetőségek nyílnak a budapesti utasok számára. Az új járatpár már felkerült a légitársaság foglalási rendszerébe.

A helsinki repülőtér a Magyarországról utazók számára igazi kincs, Finnország földrajzi elhelyezkedése ugyanis ideálissá teszi, hogy az északi félteke számos pontjára, akár Ázsiába vagy Észak-Amerikába utazva a sarkkörön át rövidebb, ezáltal gyorsabb és kényelmesebb összeköttetést nyújtson. A Finnair 131 üléses Airbus A319-es gépe, ami a napi harmadik, Budapesten éjszakázó járatát teljesíti, először április 22-én éjjel érkezik, innentől szombat kivételével mindennap közlekedik majd, június és augusztus között pedig a hét valamennyi napján üzemel.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója így értékelte a járatbővítést:

Nagyon fontos lépésnek számít, hogy a Finnair, amelyet a magyar utasok leginkább az egyik legpontosabban közlekedő légitársaságként ismernek, ilyen jelentős kapacitásbővítésre szánta el magát. Az idei rekordév után különösen örömteli, hogy a légitársaságok lendülete tovább növekszik és kiváló szolgáltatásaik tovább bővülnek az összes utazó számára 2018-ban is.

A Finnair a Joulupukki, a valódi finn Mikulás „udvari szállítója”, akit immár tizenhat éve minden decemberben elhoznak Budapestre a magyar gyermekekhez az északi sarkkörön túli otthonából.

Legyél az első hozzászóló "Harmadik Finnair járatot hozott Budapestre a Joulupukki!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*