Heti hét járatot indít tavasztól a LOT Budapestről New Yorkba

Bővíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövő májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között; a chicagói összeköttetés azonban megszűnik – közölte a légitársaság.

Michal Czernicki, a légitársaság szóvivőjének tájékoztatása szerint a LOT Boeing 787 Dreamlinerei vasárnap kivételével minden nap közlekednek, szombaton két járat is indul majd a két város között. A várakozások szerint ezzel nemcsak a turisztikai, hanem az üzleti célú utazás is fellendülhet a nagyobb kínálat miatt. Ezzel párhuzamosan a téli menetrendi időszakra felfüggesztett chicagói járatok nem indulnak újra a jövő nyári időszakban. Ennek oka a közlés szerint az utasforgalom szezonalitása.

A LOT tavaly májusban indította el az első tengerentúli járatokat Budapestről, New Yorkba és Chicagóba. A lengyel légitársaság a jövő nyári menetrendben májustól Prágába, Stuttgartba, Bukarestbe, Szófiába, Belgrádba és Brüsszelbe is indít új járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Tájékoztatásuk szerint jelenleg 80 magyar légiutaskísérő és közel egy tucat pilóta dolgozik náluk, de a felvétel folyamatos. Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója július végén, az új európai járatok bejelentésekor már jelezte, hogy növelhetik a New York-i járatok számát. Budapest és Chicago között a LOT járatának megszüntetése után is marad a közvetlen kapcsolat, az American Airlines hetente négyszer üzemeltet majd járatokat a két város között. (MTI)