Hófedte csúcsok csúcsszállásai

 

5. Suvretta House Resort – Svájc


A síelés és téli sportok egyik paradicsomának tartott St. Moritz leginkább a gazdagok játszótere. A gyönyörű környezet és atmoszféra már akkor rabul ejti az embert, mikor megérkezik erre a gyönyörű településre. De amint átlépi a Suvretta House Resort küszöbét, már egy újabb ámulatba esik. A szálloda St. Moritz második legexkluzívabb – és egyben második legdrágább hotele. A teljes csendhez és nyugalomhoz az is nagymértékben hozzájárul, hogy a ház St. Moritz határától kb. két kilométerre helyezkedik el, így a városka forgataga elkerülhető. Az 1903-ban épült ötcsillagos szálloda 171 szobával, saját kis óvodának beillő gyerekklubbal, öt fantasztikus étteremmel, wellness és fitness központtal kápráztatja el az itt megszállókat. Aki némi vásárlást is szeretne beiktatni a téli vakációba, házon belül rendelkezésére áll néhány igen előkelő butik. Ár: 1121 dollár/éj.

4. Almhof Schneider Resort – Ausztria


Leginkább a festői jelzőt lehetne arra a kilátásra használni, ami az Almhof Schneider Resort ablakából tárul a szemünk elé. A Lech-Arlbergben álló hotel már 1929 óta fogadja a messze földről érkezőket. Ugyan azóta a luxuskategória egyik neves képviselőjévé nőtte ki magát, a mai napig érezhető a „családi vállalkozás” mivolta, az a törődés, mely minden egyes vendégnek kijár. 18 szoba és 35 lakosztály várja a pihenni vágyókat, akik élvezhetik az alpesi építkezési stílus báját. A szálloda éttermei a legkiválóbb helyi specialitások mellett felsorakoztatja a nemzetközi konyha ínyencségeit is. Aki kicsit megelégelte a kinti hideget, a gőzfürdővel, szaunákkal, szoláriummal és úszómedencével felszerelt spa részlegbe vonulhat vissza. Ár: 1185 dollár/éj

3. Carlton Hotel – Svájc


Természet, tradíció, életstílus, spa. Biztosan igazat adunk a reklámszlogennek, ha egy meleg pokróc ölelésében, a legendás Carlton Hotel éttermének teraszáról szemléljük az Alpok havas csúcsait. A Svájc téli ékszerdobozának számító St. Moritz látképét meghatározó, 1913-ben épült és 2007-ben teljesen felújított hotel, hatalmas épületével is képes elegáns, meghitt tartózkodást biztosítani vendégeinek, akik a téli szezonban, december elejétől április közepéig kereshetik fel a St. Moritz-tóra néző elegáns kastélyt idéző, ötcsillagos hotelt. A szobák 45 m²-től indulnak, a legnagyobb lakosztály 160 m², a három szintes SPA pedig 1200 m²-en várja vendégeit, akik a beszédes nevű Romanoff and Tschinè étteremben hódolhatnak a gasztronómiai élményeknek. Ár: 1256 dollár/éj.

2. Hotel Aurelio Lech – Ausztria


A mindössze 19 szobás, 2008-ban nyílt Lech am Arlberg-i Hotel Aurelio Lech letisztult dizájn mellett kínál privát rezidencia szintű luxust a síelők körében hóbiztos téli szezonja miatt is világhírű síterepen. Vendégei nemcsak, hogy az Arlberg sírégió világhírű sípályáin ereszkedhetnek le, de még azt a bónuszt is kiélvezhetik, hogy néhány pálya egyenesen a hotel bejáratához vezet. A bájos osztrák település, kívülről egyszerű alpesi faháznak látszó luxusszállodájának egyik ékessége az a holisztikus SPA, ahol meditációs helyiség is várja azokat, akik a kiadós síelés és az üdítő fürdés után, itt szeretnének elmélkedni a világ nagy dolgairól. Ár: 1423 dollár/éj.

1. Les Suites de La Pointiere – Franciaország


A Les Suites de La Pointiere esetében már a helyszín sem akármilyen. Az exkluzív hotel, a világ legnagyobb síterepe, a 600 km hosszú sípályával és 169 sílifttel büszkélkedő Les 3 Vallées luxus síparadicsomában, Courchevelben található. A francia Alpok szerelmeseinek ötcsillagos szállodája – ahol a legkisebb szoba is 55 m²-től indul -, a 15 exkluzív lakosztály mellett egy 450 m²-es penthouse lakosztállyal és egy hasonló méretű SPA-val is büszkélkedik. A modern, minimalista stílusú, mégis meghittséget árasztó ház minden lakosztályában egyedi dizájnú kandalló garantálja az otthonosság érzetét, amihez a havas táj egyedülálló látványa is társul. Ár: 1958 dollár/éj

Legyél az első hozzászóló "Hófedte csúcsok csúcsszállásai" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*