Holi

 Holi, a hindu vallás, és talán a Föld egyik legszínesebb ünnepe is.  A tél elmúltával, Indiában, Nepálban és Pakisztánban az emberek ilyenkor kifestik vagy nemes egyszerűséggel akár be is szórják egymást gulal-al, egy világos színezetű festékkel. Sárga, rózsaszín, zöld és lila színben pompázik mindenki tetőtől talpig. A szokásos társadalmi viszonyok és korlátok a kasztok, nemek és státuszok között feloldódnak, mindenki egyformán boldogan és felszabadultan ünnepli a tavasz eljövetelét, mely idén március 7-8-ra esik. 

Holi ünnepét – mely az egyik legősibb hindu ünnepek egyike – minden évben március elején tartják, az első holdtölte utáni napon. Ez egyben a tavaszi aratás ünnepe is. A boltok megtelnek ilyenkor az új terméssel, talán ennek a bőségnek is köszönhető a kicsapongó vidámság ebben az időszakban.

Az ünnephez több legenda is kötődik: az egyik szerint egy megalomániás király, Hiranyakashipu fia, Prahlad ellenszegült apja akaratának. A király ezen feldühödve, megparancsolta nővérének Holikának, hogy ölje meg a fiát. Holikának megvolt az a képessége, hogy sértetlenül átsétáljon a tűzön, ezért magával vitte a fiút is, hogy ott védelmezze. Prahlad megmenekült, nem ártott neki a tűz, de Holika elégett a tűzben, mert nem tudta, hogy képessége csak akkor működik, ha egyedül lép a lángok közé. Az ő önfeláldozására emlékeznek ezért ezeken a napokon.

Egy másik legenda szerint ezen a napon történt, hogy Lord Shiva kinyitotta harmadik szemét, és elégette Kamadevát, a szerelem istenét. Nagyon sok ember szereti a mai napig Kamadevát, ezért Holi ünnepén mango virágok keverékét és szantálfa kenőcsöt ajánlanak fel emlékének.

fotók: AFP és Condé Nast Traveller

Legyél az első hozzászóló "Holi" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*