Hungarospa: Többgenerációs fürdő klasszikus és extrém élményekkel

_MG_4031

A nagyszülők a gyógyvízben kúrálják magukat, a szülők a szaunavilágban töltődnek fel, a kamaszok az extrém csúszdákat élvezik, vagy épp kistestvérüket kísérik a gyerekmedencében – a Hajdúszoboszló ékességének számító Hungarospa valóban többgenerációs fürdő, itt a család minden tagja megtalálja a számítását. Az idén 90 éves hajdúszoboszlói fürdőben, ahogy minden évben, most is több újítással, fejlesztéssel várják a vendégeket.

Hajdúszoboszló medence

A hajdúsági fürdőkomplexumban az elmúlt két évtizedben körülbelül 13 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre, ennek is köszönhetően nyert ötcsillagos minősítést a Hungarospa. Noha a létesítmény már régóta Európa legnagyobb, nemzetközileg is kedvelt gyógy- és élményfürdőjének számít, ez korántsem jelenti azt, hogy leálltak volna a fejlesztésekkel – sőt: évről évre újdonságokkal várják a vendégeket. Ezen a szokáson az idén sem változtattak a létesítmény vezetői: bővítették például a Gyógyfürdő főbejárati részén a recepciót, és új, a vendégek kényelmét szolgáló betegbehívó rendszert építettek ki. A kisebb vendégek számára is lesz újdonság 2017-ben: mivel a fürdő statisztikái szerint tavaly az 1–3 éves korú gyermekek száma 7 százalékkal nőtt, úgy határoztak, hogy az Omega és a tanmedence közelében két kisebb gyermekmedencét építenek még ebben az évben. Mindemellett egy nagyszabású, egymilliárd forint értékű fürdőfejlesztésre is készül a Hungarospa. A Tahiti Beach fantázianevű élményfürdő a strandon, a csónakázótó partján épülhet meg.

Aquapark fekvő

Bár a fürdő évről évre nagyobb, szebb és jobb lesz, azért van, ami nem változik: a gyógyfürdő vize ma is éppolyan jótékony hatású, mint a kezdetekkor. A nátrium-kloridos, hidrogén-karbonátos jellegű, bromidos, jodidos összetételű minősített gyógyvíz igen nagy ásványianyag-tartalommal rendelkezik, és kiválóan alkalmas sérülések, műtétek utáni állapotok utókezelésére. Elősegítheti továbbá idült nőgyógyászati gyulladások, húgyúti gyulladások gyógyulását, és a meddőség ellen is megoldást kínálhat, mivel a vízben a bitumenhez kötődve ösztrogén található. Hormontartalma kedvező az idős, prosztatabántalmakban szenvedő betegeknél is. Jó eredmény várható idült bőrgyulladásoknál, és persze mindenekelőtt az idült mozgásszervi betegségek kezelésére tökéletes a gyógyvíz. Nem véletlen, hogy a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt a reumások Mekkájaként is emlegetik.

H1P_4585

És persze rögtön mondhatnánk azt is, hogy a strandolók és az extrém élmények kedvelőinek Mekkája is a komplexum, hiszen itt született meg az ország első csúszdaparkja, majd az Aqua-Palace fedett élményfürdő. Az Aqua-Palace vízi birodalom – 15 ezer négyzetméteren 1600 négyzetméternyi vízfelülettel – egész évben nyitva tart, ráadásul májustól szeptemberig kibővül a 30 hektáros, gyönyörűen parkosított stranddal, amelynek 13 medencéje közül minden korosztály kedvére választhat. Találhatók itt élménymedencék, úszó-, hullám-, pezsgő- és gyermekmedencék is. A wellness-szolgáltatások gazdag palettája, a szaunavilág és a privát fürdők sora garantálja a felfrissülést, de kipróbálható itt az állószörf-medence is, és a vízi élmények között fallabdázhatnak egyet a vendégek, vagy erősíthetnek a fitneszközpontban. Továbbra is rendkívül népszerű az Omega-medence a vízisport-pályákkal, a sodróvíz-zónával és a jakuzzival.

Omega sportpályák

A strand legnagyobb slágere a pálmafákkal övezett mediterrán tengerpart és a mellette lévő terület, ahol a kicsiknek-nagyoknak egyaránt szórakoztató habshow-t rendezik.

habshow.új

A hullámzó vizű óriásmedence homokos partján kalózhajó és világítótorony idézi az egzotikus tengerpartok világát. Közelében, a strand sportcentrumában strandröplabda-, strandfoci-, streetball-, lábtenisz- és teniszpályák biztosítják a sportolás élményét.

gyerekmednce.viziló2.

A strand területén található Magyarország első csúszdaparadicsoma, a 2000-ben épült Aquapark, amely nemrég extrém zónával is kibővült. Így már tizenöt különféle óriáscsúszdából választhatnak a csobbanás szerelmesei. A népszerű kalandcsúszdák mellett – van négypályás multicsúszda, kamikaze, hidrocsúszda, fekete lyuk, őrült folyam, óriáscsúszda, big hole, twister, Niagara is – hat új, 20 méter magasról induló extrém csúszdán (szabadesős alagút, vízhurok, szuperhullám, cunami, űrcsónak, vízcső) is kiélvezhetik a vízi száguldás örömét a bátrabbak. Ők a csúszda falán kialakított meredek pályán még a sziklamászást is kipróbálhatják. És persze itt sem feledkeztek meg a legkisebbekről sem, akik a minicsúszdák és a medencében álló élethű elefántok között pancsolhatnak, miközben a 6–12 évesek a kalandmedencékben csobbanhatnak.

H1P_5444

Bár a fürdőben nyilvánvalóan a vízé, a csúszdáké, a medencéké a főszerep, azért két mártózás között akad más kikapcsolódási lehetőség is. A nyári főszezonban minden hétvégén napközbeni zenés-táncos programokat rendeznek, szombat délutánonként pedig még sztárfellépőre is számíthatnak a vendégek. Izgalmasnak ígérkezik a péntekenként és szombatonként esedékes zenés esti fürdőzés is. A gyerekeket és szüleiket a strand „Vízipók meseszínpadán” mindennap különböző családi animációk szórakoztatják. Július 22-én pedig, amikor elkezdődik a fürdő 90. születésnapját megünneplő hét, megrendezik a hagyományos Hajdúság Szépe- és Miss Alpok Adria-választást, este pedig a Honeybeast ad élő koncertet. Az ezt követő héten többek között lesz Copacabana-show, cirkuszi forgatag, dobshow, igazi karneváli hangulatot varázsolva a strandra, augusztus 19-én pedig Rúzsa Magdi élő koncertje zárja a nagyszabású nyári rendezvények sorát.

Szállás minden szinten

A Hungarospa saját szálláshelyei sokféle szállásigényt kielégítenek kedvező árakon. A strandfürdő közvetlen szomszédságában található a többek között gyógyászati részleggel, fedett és szabadtéri gyógyvizes medencékkel is rendelkező Hungarospa Thermal Hotel*** superior. Jó választás lehet a Thermal Kemping is, ahol sátor- és lakókocsihelyekkel várják a vendégeket. A Hajdú Kemping faházakkal, motellel áll a turisták rendelkezésére. A fürdő saját utazási irodája, a Thermal Tourist szintén többféle kategóriában kínál szállásokat. Információ, szállásközvetítés: Thermal Tourist Utazási Iroda, 4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1–3. Tel.: 52/558-551. E-mail: thermaltourist@hungarospa.hu.

További információk:

Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt.
4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1–3.
Tel.: (00-36) 52/558-558. Fax:(00-36) 52/360-039
E-mail: info@hungarospa.hu
Web: www.hungarospa.hu

 

 

 

Legyél az első hozzászóló "Hungarospa: Többgenerációs fürdő klasszikus és extrém élményekkel" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*