Húsvéti jótékonysági főző-show a Pólusban, Lázár Cheffel

A jótékonysági gasztro-show-n a látványkonyhában a mesterszakáccsal közösen elkészített fogások kóstoltatásából befolyt összeggel az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványát támogatják a résztvevők.

A Pólus Centernek nem ez az első jótékonysági kampánya, melyet a vásárlók bevonásával, közösen valósít meg. A tavaly karácsonyi ruhagyűjtési és fenyőfa adományozási akció sikerét folytatva, továbbra is közös erővel szeretné a Pólus támogatni a szervezetet.

„Az SOS Gyermekfalvak számára az idei évben mozgásra és sporteszközökre felhasználható támogatást gyűjtünk, mivel fontosnak tartjuk azt, hogy minden gyermek számára lehetőséget biztosítsunk az egészséges, mozgással teli, tudatos életre. A jótékonysági gasztro-show-n Lázár Chef és a receptverseny győztesei által elkészített ételeket 500 forintosos kuponokért cserébe lehet megkóstolni. Az ebből befolyt teljes összeggel az alapítványt támogatjuk” – ajánlja a rendezvényt Monok Fruzsina, a CBRE Kft. által üzemeltetett bevásárlóközpont igazgatója.

„A főzésre nem úgy kell tekintenünk, mint egy kötelező napi feladatra, hanem remek program is lehet. A húsvéti készülődés kiváló lehetőséget biztosít új ízek és ételek kipróbálására a klasszikus húsvéti fogások hozzávalóinak kombinálásával, valamint szokatlan alapanyagok hozzáadásával. Mindenkinek azt ajánlom, hogy bátran merjen kísérletezni a konyhában, hiszen nincs elrontott étel, legfeljebb más lett, mint amit készíteni szerettünk volna” – mondja Lázár Chef.

További információ: www.polus.hu

Legyél az első hozzászóló "Húsvéti jótékonysági főző-show a Pólusban, Lázár Cheffel" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*