Ide utazunk olcsóbban a nyáron

A StartUtazás weboldal felmérése szerint idén Görögország, Törökország, Bulgária, Tunézia, Egyiptom és Horvátország a legnépszerűbb külföldi utazási célpontok. A több mint háromezer foglalás alapján készült – nem reprezentatív – felmérés szerint a hat legnépszerűbb országba megy a magyarok 85 százaléka, sőt az első három országban nyaral a magyarok kétharmada.

2014-hez képest legérdekesebb változás, hogy Egyiptom ismét felkerült az utazási térképre. Míg tavaly csak a nyolcadik helyet érte el az ország a rossz biztonsági helyzet miatt, idén felugrott az előkelő ötödik helyre. Míg tavaly főként párok, idén már családok is utaznak a piramisok országába. Ez is mutatja, hogy az országot ma már biztonságosnak tekintik a nyaralók.

Jó hír a nyaralóknak, hogy szinte az összes országban csökkentek a nyaralás költségei. Törökországban és Görögországban csak kismértékű volt az árcsökkenés, ám Bulgáriában és Tunéziában több mint hat százalékkal estek az utazási árak. Az áresés oka az egész Európát sújtó defláció. Egyedül Egyiptomban tapasztalható jelentős áremelkedés. Tavaly a biztonsági kockázatok miatt még ingyen sem akartak az emberek a Vörös-tenger partjára utazni, most, a növekvő kereslet miatt több mint ötven százalékkal nőttek az utazás költségei.

Görögország első helyét a népszerűségi listán csak a két évvel ezelőtti görög válság ingatta meg időlegesen. Görögország esetében nem lehet általános érvényű mintákat találni sem a nyaralás értékére, sem arra, hogy kik választják a nyaralás célpontjának, hogy milyen céllal, milyen okból keresik fel az országot. Rengetegen mennek Észak-Görögországba szárazföldi egyéni vagy buszos utazással, illetve a szigetekre charterrel utazva. Egy biztos, ha Magyarországról hárman tengerpartra indulnak, egyikük (34,1 százalék) Görögország felé veszi az irányt.

Legyél az első hozzászóló "Ide utazunk olcsóbban a nyáron" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*