Iphone-on is elérhető a Magyar Turizmus Zrt. adatbázisa

 

Az adatbázisból bárki, bátran tervezheti meg utazását. A 25 ezer étterem, szálloda és turistalátványosság adatai mellett ötnapos időjárás-előrejelzés, fényképgalériák, valutaváltó, egy kis nyelvlecke és hangos szótár is segíti az érdeklődőket.

A programot egyébként lehet interaktívnak is nevezni az iPhone képességei közül például a gps-t és a gyorsulásmérőt is használja. Ha megrázzuk a telefont, a környékről ajánl látnivalókat és mivel az adatbázis alapos unatkozni sosem fogunk. Bár a helyi árak, vagy legalább árkategóriák sem szerepelnek sehol -annak ellenére hogy ezek egy turista számára legalább olyan fontos információ- mint jónéhány oldalnyi képgaléria.


Egyelőre hasonló a helyzet a keresésnél is: ha például szállást keresünk mindenféle szűkítés, név és város megadása nélkül, az első három találat a máriapócsi lelkigyakorlatos és zarándokház, az újhutai ifjúsági tábor és egy pécsi wellness-szálló. (A Google sikersztorija óta tudjuk, hogy keresni önmagában nem nagy dolog, a lényeg az, hogy a találatokat úgy rakjuk sorrendbe, hogy az kerüljön előre, ami érdekelheti a felhasználót.


Mindezekkel együtt is hiánypótló és hasznos alkalmazás a Hungary Tourism, bár az útikönyveket semmiképpen nem pótolja, és szállodát, éttermet vagy megnéznivaló látványosságot önmagában ez alapján aligha fog választani az egyszeri turista.
Ennek ellenére az alkalmazás létjogosultsága elvitathatatlan mivel benne van az ország szinte összes szállodájának és éttermének a címe és telefonszáma.

Forrás. Index.hu

Legyél az első hozzászóló "Iphone-on is elérhető a Magyar Turizmus Zrt. adatbázisa" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*