Irány Huelva!

Ibéria legmelegebb tartománya Huelva, mely Andalúzia legnyugatibb részén fekszik, a Cadizi-öbölben. Errefelé az átlagos évi középhőmérséklet 18,6 Celsius-fok. Huelva több mint 168 szálláshellyel várja a turistákat. Mindezt 2015 májusának első napjaiban hallhattuk Huelva tartomány idegenforgalmi hivatalának képviselőitől, akik azt is elmondták, hogy az itteni nyaralók négyötöde spanyol, akik leginkább a százhúsz kilométer hosszú, fehérhomokos óceánpart miatt érkeznek ide szabadságukat eltölteni. A külföldi turisták elsősorban a kulturális örökségek megtekintéséért, a templomok, kastélyok megismeréséért érkeznek, valamint a jó borokért.

De nem feledkeznek meg a híres kikötőről sem, hiszen Huelva kikötőjéből indult útjára az Újvilág felfedezésére Kolumbusz Kristóf. A felújított kikötőben a világjáró hajós három karavellája – a Pinta, a Nina és a Santa Maria – valósághű mását is meg lehet tekinteni és kötbe lehet fényképezni. A térség a golf és a természet barátait is vonzza remek pályáival.

Huelva budapesti bemutatkozásán nem véletlenül voltak ott TAP Portugal légitársaság képviseletében is. Szolnok Péter, a TAP légitársaság hazai képviseletének vezetője kiemelte, hogy Huelva tartomány könnyen megközelíthető a TAP járataival, a Budapest–Lisszabon–Faro útvonalon. Faro, mely magyarul világítótornyot jelent, Portugália legdélibb városa, innen lehet autóbusszal átkelni a határon, és Huelvába érni.

További információk a régióról: http://www.turismohuelva.org/en/

Legyél az első hozzászóló "Irány Huelva!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*