Ismered a világ 10 legnagyobb repülőterét?

A fotó forrása: screenmediadaily.com

A nemzetközi repülőterek csúcsszervezete, az ACI (Airport Council International) minden évben nyilvánosságra hozza a világ repülőterei által lebonyolított forgalmi számokat, illetve az ott megforduló utasok számát. Ennek alapján készül el a világ legnagyobb repülőtereinek listája. Ismerjük meg tehát a 10 óriást, az utasok száma szerint.

Az csak előítélet, hogy az amerikaiak nem szeretnek utazni. Utaznak ők, csak éppen legszívesebben a saját országukon belül. Ezt mutatja az első 10 helyezés is, mivel a legnagyobbak közül négy reptér az USA-ban található. Viszont ha csak a nemzetközi utasok számát nézzük, akkor Dubai reptere vezeti magasan a listát, megelőzve Hongkongot és Londont is, amint azt a fentebb említett ACI Worldwide Airport Traffic Reportja mutatja. A jelentés a világ összesen 1144 nagy repülőterének 2015-ös utaslétszám-adatain alapszik (mivel a 2016-os évet még nem sikerült eddig feldolgozni).

Dubai-International-Airport (1)

Dubai International Airport

A Top 10-be bekerült repülőterek mindegyike növekedést könyvelhetett el. Összességében 6,1 %-kal nőtt az utasforgalom, és ez a trend a következő években is folytatódni fog. Sok reptér új terminálok építésével készül fel a rohamra, máshol új átszálló reptereket hoznak létre. Nos, akkor lássuk a világ 10 legnagyobb forgalmat bonyolító repülőterének listáját. De hogy izgalmasabb legyen, kezdjünk visszaszámlálással:

  1. DALLAS / FORTH WORTH INTERNATIONAL AIRPORT (DFW)

Az American Airlines otthona és fő átszállóhelye. Akárcsak másik 3 USA-beli reptér-társa a Top 10-ben, elsősorban az országon belüli forgalmat bonyolítja. 64,07 milliós utaslétszámmal ugyan csak a tizedik helyet foglalják el, de az előző évhez képest mégis csak 0,9 %-os emelkedést mutatnak.

DALLAS Aviation-6_DFW_PM-CM-Svcs-1-min

A Dallas/Fort Worth International Airport

  1. PARIS CHARLES-DE-GAULLE (CDG)

A CDG, vagyis népszerű nevén a “beton-camembert” egy kicsit már megöregedett, de még mindig  futurisztikusan tekint a jövőbe, noha sok utas nem rajong érte, mert kissé “kaotikusnak” találják az elrendezést.

CDG_Terminal_2

A reptér felülnézeti rajza

A franciák és mindazok, akik az Air France fedélzeti utasai, 1974 óta repülnek innen a CDG 1. sz. Termináljáról vagy érkeznek ide. No, de azért időközben kissé megfiatalították a repteret és erősen kibővítették. 2015-ben közel 65,77 millió utas szállt itt ki, be és át.

A párizsi Charles-de-Gaulle repülőtér

A párizsi Charles-de-Gaulle repülőtér

  1. HONGKONG INTERNATIONAL AIRPORT (HKG)

8,2 %-os növekedésével és időközben 68,28 milliós utas számával a Hongkongi reptér Ázsia egyik legfontosabbik reptere. Innen repül a Cathay Pacific a világ több mint 50 másik repülőterére. Összesen 100 légitársaság repül ide 190 úti céllal, ebből 50 a kínai szárazföldön található.

hongkong

Ahogy közeledünk Hongkong nemzetközi repülőtere felé, leszállás közben gigantikus kilátásban lehet részünk a repteret körülvevő tengerre és a városra

  1. LOS ANGELES INTERNATIONAL AIRPORT (LAX)
Los Angeles International Airport is seen on November 1, 2013, after a gunman repotedly shot 3 people at a security checkpoint. At least two people were injured Friday when a gunman opened fire at Los Angeles' international (LAX) airport, parts of which were evacuated as police swarmed into the area, officials and reports said. LAX said there were "multiple victims" including an airport worker, but police said there was "no mass casualty incident" at the airport, while at least one shooter was detained. AFP PHOTO/FREDERIC J. BROWNFREDERIC J. BROWN/AFP/Getty Images ORG XMIT: 186796229

Kedvelt átszállóhely a “LAX”  Los Angelesben

Kalifornia nagy átszállóhelye igaz, hogy csak a 7. helyen végzett, viszont egészen másban lett világelső: az a reptér, amelynek nevét a világon legtöbben dalolták. A 74,94 millió utas közül leszállás közben ugyanis bizonyára még mindig sokan dúdolják a 70-es évek nagy fülbemászó slágerét, az “L.A. International Airport”-ot, amelyet Susan Raye country énekesnő tett világhírűvé:

  1. LONDON HEATHROW (LHR)

Míg London Heathrow az előző évben 73,4 millió utassal még a 3. helyen landolt, ebben az évben hiába tudott a mostani 74,99 millióval  2,2 %-os utasszám-növekedést  felmutatni, mégis a 6. helyre esett vissza (mert a konkurencia – mint tudjuk – sosem alszik!)

Heathrowt5a

Az Egyesült Királyság legfontosabb repülőtere: a London-Heathrow-i repülőtér

  1. TOKIO HANEDA INTERNATIONAL AIRPORT (HND)

Az OAG (Official Airline Guide) szerint a világ legpontosabb nagy repülőtere az utasok száma szerint csak az 5. helyezést érte el, 75,32 millió utassal. A 2020-ban megrendezendő nyári olimpiai játékokig jelentősen növelik a reptér jelenlegi kapacitását.

tokio2

A világ legpontosabb repülőtere: Tokio Haneda Airport

  1. CHICAGO O`HARE INTERNATIONAL AIRPORT  (ORD)

Az O´Hare Airport, amelyet egy II. világháborús pilótáról neveztek el, az USA középnyugati  államai felé nyíló kapujaként szolgál. Elsősorban a United Airlines légitársaság használja átszállóhelyként. A 2015-ös évben kereken 76,95 millió utas startolt vagy landolt itt.

A Chicago O´Hare International Airport I. terminálja

A Chicago O´Hare International Airport I. terminálja

  1. DUBAI INTERNATIONAL AIRPORT (DXB)

Sok utas, aki Kelet- és Dél-Ázsiába, Indiába vagy Ausztráliába repül, Dubai-ban száll át. 10,7 %-kal több utas fordult meg itt 2015-ben az azt megelőző évhez képest, és ezzel kereken 78,01 milliós utasszámmal a harmadik helyezést érte el a világranglistán. Ha csak a nemzetközi utasforgalmat tekintjük, akkor Dubai a világ első helyén áll, immáron második éve.

dubai-concourse-d-photo-1-2-HR

Dubai Airport, ahol összesen hetente 6 000 járat érkezik vagy indul útnak

  1. PEKING INTERNATIONAL AIRPORT (PEK)

Mint annyi sok más területen, Kína hamarosan a világ legnagyobb repülőtere témában is túl fogja szárnyalni az USA-t. 1978-ban a Pekingi nemzetközi reptéren még csak 1 millió utast számláltak, 2012-ben ez a szám már majdnem 82 millió volt, 2014-ben pedig 86,1 millió utas. Komoly lökést adott ennek a Norman Foster sztárépítész által létrehozott 3-as Terminál, amely a 2008-as Olimpiai Játékok előtt megduplázta az utasok számát. Az aktuális helyezési listán Peking közel 89,94 milliós utasszámmal áll a második helyen.

A pekingi reptér, hivatalos nevén: Beijing Capital International Airport

A pekingi reptér, hivatalos nevén: Beijing Capital International Airport

  1. HARTSFIELD-JACKSON ATLANTA INTERNATIONAL AIRPORT (ATL)

A világ legnagyobb átszálló repülőtere Atlantában (Georgia/USA) van, és helyezését immáron 18. éve tartja. 2015-ben összesen 101,49 millió (!) utas startolt vagy landolt itt és első alkalommal szárnyalta túl a 100 milliós határt.

Hartsfield-Jackson

Atlanta Airport, a világ legnagyobb repülőtere

————————-

És ha mindehhez hozzáteszem, hogy  itt lakom a hatalmas kiterjedésű  Frankfurt Airport közvetlen közelségében és ha egyszer körbemegyek a reptér körül kocsival, az már rögtön  26 km, akkor látom, hogy minden relatív, mert a Fraport az éves 61,03 milliós utasszámával már be sem fért az első tízbe. Igaz, a 12. helyen áll a világranglistán és Európában Heathrow után a második, szóval azért ez se olyan rossz, de az igazán nagyokat még nem érte utol.

– K. Strompf  –

 

Legyél az első hozzászóló "Ismered a világ 10 legnagyobb repülőterét?" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*