Ismerkedjünk a levegőben!

Új, közösségi szolgáltatást vezet be a KLM légitársaság. A holland illetőségű cégnél ugyanis ezentúl az utazás előtt megtervezhetjük, hogy ki mellett szeretnénk ülni. A „Meet & Seat” (szabadfordításban „Találkozz & Ülj”) rendszeren keresztül megnézhetjük a velünk tartó utasok Facebook, illetve LinkedIn profilját, ahol az érdeklődési körüket látva eldönthetjük, hogy akarunk-e melléjük ülni.

A KLM ügyfelei természetesen előre megadhatják, hogy milyen információkat kívánnak megosztani a Meet&Seat rendszeren keresztül, így elkerülvén az esetleges visszaéléseket.  A szolgáltatás egyelőre csak a légitársaság Amszterdamból San Franciscóba, illetve a New Yorkból Sao Pauloba tartó járatán lesz elérhető.

„A Meet & Seattel, a KLM egy előrelépést tesz a közösségi hálóban,” mondta Erik Varwijk, a KLM ügyvezető igazgatója. „Az utasokat összeköti ez az új szolgáltatás, melynek célja, hogy még inspirálóbb kalandokat élhessenek át.”

Így például ha majd szélesebb körben – így hazánkat is érintve – elterjed ez a rendszer, akkor lehetőség lesz olyanokkal együtt repülni, akik például ugyanarra a rendezvényre mennek, vagy ha üzleti úton vagyunk, olyan embert is találhatunk, aki azonos iparágból van.

 

Legyél az első hozzászóló "Ismerkedjünk a levegőben!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*