Itthon is Vitarával tarol a Suzuki

Lassan a magyar autópiacon piacon is véget ér a válság, ami a  Suzuki eladásain is jól érződik. Igaz ebben nagy szerepe van annak, hogy a tavaly piacra dobott – Esztergomban is gyártott – Vitara kiugróan jó eredményeket ért el.

Jó autó, jókor, jó helyen – így is jellemezhetnénk a Suzuki Vitara sikerét. Kérdés, valóban ilyen átütő sikert ért volna el a modell akkor, ha a gazdasági válság idején töredékére visszaesett magyar autós piacra érkezett volna. De nem arra érkezett és kiváló ár-érték arányának is köszönhetően – a bővülő flottaértékesítések mellett – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi 77.171 ezres hazai autós piacon, a Suzuki 7500 autót értékesítve majdnem 10 százalékos részesedést ért el.

A csak tavaly március óta gyártott Vitara, pedig 3733 darabos eladással, 19,14 százalékos piaci részesedést elérve, már 2015-ben is toronymagasan vezető lett a sort-szabadidő (SUV) kategóriában. Mellette 1955 darabos értékesítéssel, 17,27 százalékos piaci részesedéssel a Swift is kategória első lett a B szegmensben, miközben a harmadik Esztergomban gyártott modell, az alsó középkategóriás S-CROSS a C szegmensben, az importból érkező Celerio pedig az A szegmensben is meghatározó volt.

Keszthelyi Gábor az egyik legnagyobb Suzuki bemutatótermet üzemeltető, budaörsi ITC Auto-Hungary Kft. értékesítési igazgatójának tapasztalatai szerint, a Suzukinál idehaza, nagyjából a Vitara megjelenése, tavaly március óta érezhető a forgalom jelentős mértékű megnövekedése. A nemzetközileg is kiugró eladásokat produkáló modell sikerének döntő eleme, hogy az attraktív a megjelenéshez, kiváló ár-érték arány is társul Magyarországon, ahol a fogyasztók többsége a közepes felszereltségű modelleket keresi.

Keszthelyi Gábor, ITC Auto-Hungary Kft. értékesítési igazgatója

Keszthelyi Gábor, ITC Auto-Hungary Kft. értékesítési igazgatója

A szakember szerint az új modellek megjelenése mellett az is változást hoz a piacon, hogy ősztől a Suzuki csak a Vitarát és az S-CROSS-t gyártja Magyarországon. A Swift új arculattal, – amiről konkrétumokat még nemigen lehet tudni -, importból érkezik majd hozzánk. A most piacra dobott Baleno, elsőként a Suzuki palettájában, az 1,2-es szívó, mellett 1,0-es turbómotorral is kapható, s ez újdonság  a hagyományos szívómotorhoz szokott közönség számára. Ugyanakkor az is látszik, hogy az általános piaci trend jegyében a fogyasztók körében is egyre nagyobb a kis fogyasztású turbó motorok iránti igény.

Újdonság a Vitara S is, amelynek még csak a legmagasabb felszereltségű GLX modellje kapható nálunk, de már így is híveket szerzett magának, míg a Baleno a japán autógyár palettájában elsőként, a hibrid kategóriában is megjelent, ami a modell komfortja mellett, impozáns fogyasztási eredményeivel hozhat sikereket a piacon.

é.m.z. 

Legyél az első hozzászóló "Itthon is Vitarával tarol a Suzuki" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*