Ízelítőt adott a Toyota a jövőre érkező Yaris-ból

Leleplezte a Toyota Európa és Magyarország egyik legnépszerűbb kisautója, a Yaris közel egy év múlva érkező új generációját.

A Yaris a Toyota európai sikertörténetének főszereplője: az első generációs Yaris egy csapásra meghódította a piacot, 2000-ben megválasztották az Év Európai Autójának, míg úttörő jelentőségű egyliteres benzinmotorja az Év Motorja díjat nyerte el. A Yarisból Európában a mai napig több mint négymillió darabot adtak el, ebből több mint 500 ezret hibridként.

 Az új, negyedik generációs Yaris egyik újdonsága lesz, hogy megkapja az 1.5 Hybrid Dynamic Force rendszert, amely minden eddiginél takarékosabb üzemet és szerényebb károsanyag-kibocsátást társít jobb vezetési élményt biztosító, fokozott teljesítménnyel és robbanékonysággal.

A vadonatúj Toyota Yarist úgy tervezték meg, hogy megfeleljen a mindennapi városi élet egyre szigorúbb elvárásainak. A vezetői környezetet a ‘kéz a kormányon, tekintet az úton’ elvet követve alakították ki. A három, egymással összeköttetésben álló forrásból (központi Toyota érintőképernyő, TFT multi-információs kijelző a műszeregységben, illetve 10 colos head-up kijelző) származó információk egyértelműen, tisztán leolvasható formában jelennek meg a vezető előtt. A nagyobb head-up kijelzőnek köszönhetően a vezető a lehető legcsekélyebb figyelemeltereléssel összpontosíthat a vezetésre.

A Toyota az új Yaris a világ legbiztonságosabb kisautójának fejlesztette: az új Toyota Safety Sense (TSS) rendszer élvonalbeli aktív biztonsági teljesítményt szavatol, miközben a világon elsőként ebben a modellben lesz megtalálható középső légzsák. Az új Yaris a világ legbiztonságosabb kisautója kíván lenni, és ezzel összhangban jelentős mértékben továbbfejlesztett aktív és passzív biztonsági rendszereivel kategóriaelső biztonsági teljesítményt kínál. Az új, előremutató technológiák bevezetésének köszönhetően az új Yaris maximális védelmet biztosít az ügyfeleknek a mindennapi közlekedés során. A fejlett vezetőtámogató rendszerek között megtalálható az a teljes sebességtartományban aktív, intelligens adaptív sebességtartó automatika és sávkövető asszisztens, amellyel először a közelmúltban bevezetett új Toyota modelleken, például a Corollán találkozhattunk.