Izraeli vakáció Eilaton

IMG_1902m_jav

Izrael különleges világ: a Közel-Kelet kulturális, történelmi és vallási központja, három világvallás szülőföldje, innen ered a zsidó, a keresztény vallás és az iszlám. Az ígéret földjén élő népek több ezer éves kultúrája, történelme az egész világra hatást gyakorolt. Ugyanakkor az ország ma már korántsem csak a vallási zarándokútra indulók számára kiemelt célpont: a kulturális élményeket, sporteseményeket, természeti szépségeket, napfényt, pezsgő éjszakai életet keresőknek ugyanúgy remek választás, mint a tengerek szerelmeseinek. Izrael partjait, viszonylag kis mérete ellenére is, három tenger mossa: a Földközi-, a gyógyító Holt- és az egzotikus Vörös-tenger is megannyi szépségével kényezteti az ideutazókat.

IMG_6732 m_jav

Az Izrael felfedezésére indulók akkor járnak a legjobban, ha Tel-Avivot célozzák meg. Tel-Avivot sokan New Yorkhoz hasonlítják, és nem is alaptalanul. A város Izrael kereskedelmi, kulturális és pénzügyi központja, a „fehér város”, amely egyfajta nyitott múzeum, és a Bauhaus stílus egyik fellegvára. A lüktető nagyvárosokhoz hasonlóan itt is rengeteg a bár, az étterem, a kávézó és a szórakozási lehetőség, a sugárutakon, nagy tereken nyüzsgő a tömeg, továbbá élénk éjszakai élete is van a városnak. Mindehhez kellemes a klíma: nyáron a hőmérséklet sokszor 32-35 fok körüli, így az éjszakák is melegek. Igazi déli világváros: sokan kifejezetten a szórakozás, a partik kedvéért látogatnak ide, és nem is csalódnak. A Rotschild sugárúton pezsgő az éjszakai élet, reggelig tartanak a bulik – amelyekben mindenki önmaga lehet, hiszen a város híres rendkívüli nyitottságáról és toleranciájáról. Tel-Aviv másik nagy vonzereje a mesés tel-avivi öböl és annak gyönyörű tengerpartja. A több mint tíz kilométer hosszú partra a turisták és a helyiek nem csak nyaralni és strandolni járnak: néhány száz méterenként fitneszgépek, kis sportszigetek találhatók a part mentén végig.

DSC_7600_jav

Tel-Aviv múltja elszakíthatatlan Jaffától, vagy ahogy a helyiek nevezik, Yafótól. Az eredeti város az ókori Yafo volt, az egykori jeruzsálemi fő kikötő, amely mára a nagyváros egy kis ékszerdobozává, Tel-Aviv Szentendréjévé vált, amely híres művészeti életéről, galériáiról, éttermeiről és bolhapiacairól, remek hely a bóklászásra, különösen mesés kikötője. A kilátás Jaffáról a tel-avivi öbölre a világ egyik legszebb látványa.

Ha Tel-Avivból autóval indulunk Eilat felé, akkor a következő állomásunk három vallás fővárosa: Jeruzsálem. Mintegy másfél óra alatt eljuthatunk ide autóval Tel-Avivból. Jeruzsálemet a világ központjaként jelölték meg az ókori térképeken. Az Isten és az ember közötti spirituális kapcsolat helyszínének tekintették egykoron. Másfelől pedig: nincs még egy olyan hely a földön, ahol ennyi áldozatot követeltek volna a vallási háborúk az évszázadok során.

DSC_7695_jav

Jeruzsálem óvárosa maga a történelem. Akármerre indulunk is, mindenütt megérinti az embert a múlt emléke: az évezredes falaknál, az utcákon, a híres kapuknál vagy épp az egykori heródesi templom romjain épült Siratófalnál, amelyet zarándokok milliói látogatnak. Mi is álljunk meg itt egy kicsit, és elmélkedjünk vagy imádkozzunk, mert jól fog esni, még ha nem vagyunk is vallásosak. És rejtsük el a hagyományokhoz híven papírra felírt kívánságainkat a fal kis réseiben! Sétáljunk el a Sziklamecsethez, a legöregebb iszlám szentélyhez, amely az egykori muszlim zarándokutak célját képező sziklakőre épült – mesés arany kupolájával az iszlám harmadik csodája a négy közül. Ugyanitt áll a keresztény negyedben a híres Szent Sír templom is – vagy ortodox nevén a Feltámadás Temploma –, amely Jézus halálának és feltámadásának helyén épült. Ma mintegy hat egyház székhelye, ami meg is látszik a belsején, hiszen egymást váltják a szimbólumok és építési stílusok a híres templomban.

A Via Dolorosa szintén az egyik ikonikus keresztény szent hely, az utca, amelyen Jézus utolsó útja vezetett: a Kereszt útján az egyes stációknál vallásos csoportok imádkoznak, énekelnek. Jézus ezen az úton vitte végig hátán a keresztet a keresztre feszítésének helyszínéig. Az útvonal ma forgalmas, a muszlim és a keresztény piaci negyeden vezet keresztül. A zsidó negyedben még a római korból megmaradt köveken sétálgatunk a Cardon, az egykori észak–déli főúton, a negyed felújított utcácskáiban megannyi kis galériát, exkluzív üzletet láthatunk, és vásárolhatunk kivételes kínálatukból.

A Jeruzsálem-szindróma

Jeruzsálemnek hatalmas a spirituális ereje, olyannyira, hogy a helyiek szerint van, akinél egészen különleges lelki változást idéz elő; azonosulhat például egy-egy bibliai szereplővel, vagy akár módosult tudatállapotba kerülhet, akár hónapokra is. Ezt az állapotot kiválthatja egy helyszín, egy szent épület vagy szobor, festmény. A jelenséget Jeruzsálem-szindrómának nevezték el.

Az óvárossal szemben, keleti irányban ott az Olajfák hegye a Getsemáne-kerttel, amely a kertben található olajprésről és sajtolóról kapta a nevét. Jézus gyakran imádkozott itt, és tanította a tanítványait a legendák szerint. Az egykor észak felől érkező zarándokok erről, az olajfákkal borított hegyről pillantották meg először a szent várost.

Nem sok ország büszkélkedhet három tengerrel, Izraelnek azonban nemcsak hogy három tengere van, a Földközi-, a Holt- és a Vörös-tenger mellett még ott a híres Galilea-tó is. Na de maradjunk a Holt-tengernél! Eilat felé autózva mintegy kétórás autóút után tűnnek fel Jordánia hegyei és a Holt-tenger is. A világ legmélyebb tengere 422 méterrel van a „normál” tengerszint alatt, a Jordán-árok legmélyebb részén, így érdekes mikroklíma alakult ki a környékén; a felszíni légnyomás és a páratartalom igen magas. Ez megszűri a napfényt, így a legfehérebb bőrűek sem égnek le. A Holt-tenger egykor a Vörös-tengerhez tartozhatott, de egyre kisebbre zsugorodott, ahogy a Föld kéreglemezei távolodtak egymástól, és a felszín folyamatosan lesüllyedt. Ez a világ egyik legmagasabb, 27 százalékos sótartalmú beltengere. Sóösszetétele egyébként eltér a konyhasóétól: nagy mennyiségben tartalmaz kloridot, nátriumot, magnéziumot és káliumot is .

IMG_1544_jav

Híres a Holt-tenger áldásos hatású sója és iszapja, amely megannyi gyógyászati termék alapja Izraelben. Az iszap a környező hegyekből lehordott üledékes anyagból rakódott le az évszázadok során, és magába szívta a tengervíz tápláló anyagainak nagy részét: ásványi sókat, nyomelemeket, növényi és állati eredetű anyagokat. Rendkívül hatékonyan gyógyítja a pikkelysömört, az orrmelléküreg-gyulladást, és jó hatással van az ízületi, a reumatikus meg a nőgyógyászati betegségekre.

A Holt-tengert két beltenger alkotja ma már: az északi, mélyebb vizű részt már csak egy szűk, mesterséges csatorna köti össze a sekélyebb délivel. Az utóbbi évtizedekben a vízszint ijesztő módon lecsökkent, az egykor a partra épített szállodáktól már sok helyen gyalogolni kell a vízhez. Jó hír viszont, hogy készen állnak már a tervek a tenger fokozatos vízpótlására és feltöltésére, a munkák hamarosan megkezdődnek.

Eilat felé tovább autózva útba esik a Holt-tenger mentén a júdeai Maszada, a zsidó szabadságvágy és hősiesség jelképe. Maszada egy hatalmas szikla tetején épített palota és erőd, amelyet Heródes király építtetett a Hasmoneus-dinasztiabeli Jonatán király ötlete alapján, egyfajta menedéknek szánva azt maga és családja számára.

20170912_114206

Csodás palotákat épített a hegytetőn, amelyeket átjár a tengeri szellő, és ahonnan rálátni a Holt-tengerre. Az élelmiszert – a gabonát, fügét, olajat – tágas raktárhelyiségekben tárolták, a vízellátást a föld alatti vízvezetékek és a sziklába vájt ciszternák biztosították. Az üresen álló hegyormot i. sz. 67-ben elfoglalta a sicariusok egyik szélsőséges lázadó csoportja, az erődöt támaszpontjukká tették, ez lett ellenállásuk utolsó bástyája. Végül, amikor látták, hogy minden elveszett, nem adták meg magukat a rómaiaknak: Eleázár Ben Jáir sicarius vezér felhívására inkább tömeges öngyilkosságba menekült az erőd falain belül élő 960 ember. Így lett Maszada a zsidó szabadságvágy jelképe. Az erőd- és palotarendszerhez fel lehet jutni gyalog is a Kígyó-ösvényen, ez körülbelül egy órát és néhány kiló súlyveszteséget jelent, de mehetünk kötélpályás felvonóval is, ami néhány perc alatt felrepít.

A híres maszadai erődöt elhagyva, útban Eilat felé következő állomásunk a világ egyik legszebb természeti képződménye, a Negev-sivatagban levő Ramon kráter a Negev-hegyen, amely a világ legnagyobb eróziós krátere. Pereméről lélegzetelállítóan szép a kilátás, alattunk az 500 méteres mélység, a kráter szélei a távolba vesznek: mintegy 40 kilométer hosszú és 10 kilométer széles, szinte hihetetlen, hogy mindezt a kivételes természeti szépséget az eső és a szél alkotta.

Lassan megérkezünk kalandos utunk célállomására, Eilatba, amely Izrael legdélebbi gyöngyszeme. Feltűnnek a távolban a városra oly jellemző fehér házak és a szállodasor a tengerparton. Azonnal látjuk, hogy mesés nyári üdülőparadicsomba érkeztünk. A város földrajzi fekvése gyönyörű, a sivatag hegyei szinte belefolynak a Vörös-tengerbe, így aztán a hegyre felkapaszkodó kis utcák bármelyikéről, a házak és a hotelek ablakaiból gyönyörű a látvány a tengerre és a túlparton Jordániára, Akaba városára is.

IMG_1979 c

Eilat városába az országon belül el lehet jutni több helyi légitársasággal is, így Tel-Avivból az út alig ötven perc. Az árak változóak, a tarifák függnek attól is, hogy hétvége van-e, vagy hétköznap, de már 25 dollártól lehet kapni egyirányú repülőjegyeket. Eilatban a belföldi repülőtér gyakorlatilag a város közepén van, a szállodasor és a hegyoldalra felkúszó házak, lakónegyedek közé ékelődve. Mivel a reptér fekvése messze nem ideális, hamarosan bezárják, a város szélén pedig már kész is az új légikikötő, ahol évente kétmilliós utasforgalmat várnak – tudtuk meg Michael Foerstertől, az Eilati Idegenforgalmi Hivatal egyik vezetőjétől.

Mivel a város partszakasza itt mindössze 15 kilométer, minden négyzetmétert hasznosítanak. Várhatóan még a katonai kikötők egy részét is turisztikai övezetté alakítják, hogy mind jobban kielégítsék az ágazat egyre növekvő igényeit, minél több szállodát, panziót, éttermet alakíthassanak ki. A térség hozzáállásáról sokat elárul az is: a tengerpart itt eredendően nem homokos, hiszen kősivatag övezi a várost, ezért több partszakaszra is homokot szállíttattak. A homokszemek nagyságát viszont rendkívül szigorúan szabályozták, hogy a vízbe kerülve ne okozhasson kárt a tenger gazdag élővilágában. Különösen ügyelnek a környék korallzátonyaira, ezért vannak lezárt partszakaszok is, ahol nem lehet fürdeni.

DSC_8440

A snorkelezés és búvárkodás egy különös fajtája próbálható ki a Dolphin Reefen. Búvárruhába öltözve hármas csoportokban külön kísérővel beúszhatunk egy maroknyi delfin közé, amelyek félig-meddig ideszokva élnek itt. A mostani delfincsapat már ide született. Szigorúan ügyelnek arra, hogy a delfinek megmaradjanak saját közegükben, alapvetően maguk szerzik meg élelmüket, egy nap csak egyszer kapnak itt enni, de akkor sem jutalomból, és nem annyit, amennyi számukra elég – tudtam meg Ilan Benjamin Jaffétól, az egyik gondozótól. Akik beúsznak közéjük, nem érinthetik meg az állatokat, és a delfinek semmilyen betanított műsort nem adnak elő. A stégeken is közel lehet kerülni hozzájuk, itt előfordulhat, hogy közel jönnek, főleg a velük foglalkozó alkalmazottakhoz.

DSC_8245

A delfintúra után akad más különleges program is itt: például egy egészen speciális wellness-szolgáltatás. Három medencét különböző sókoncentrátumú tengervízzel töltenek fel, és a vendégekkel egy-egy terapeuta foglalkozik. A „páciensek” két kisebb párnára fekszenek a vízen, épp csak az arcuk lóg ki, s közben relaxációs zenére a terapeuta különféle lazító és nyújtó gyakorlatokat végeztet a szerencsés kiválasztottal, akit meg is masszíroz.

Nem messze innen található a víz alatti obszervatórium és tengeri park, ahol akár fél napot is eltölthetünk. A csodás szabadidőközpontban helyet kapott többek között egy óriásakvárium, egy múzeum és több medence, amelyben többek között cápát, teknőst és ráját láthatunk. Az obszervatórium tengerszint alatti ablakain keresztül a helyi vízi világ, a korallzátonyok, a színpompás halak mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást. A felső szinten egy kisebb étteremben a mesés tengeri környezetet, a túlparti Jordánia hegyeinek látványát élvezve költhetjük el ebédünket.

Eilatban persze nem minden a tenger körül forog: a sivatag is meghatározza a térséget, így pedig tevékből sincs hiány – különösen a tevefarmon. Érdemes ellátogatni ide egy kis tevegelésre. Lehet fél- és egész napos tevegelésre is menni, vagy a napfelkeltét megcsodálni tevehátról.

IMG_2116

A közeli hegyeket Jeep-szafari keretében is bejárhatjuk. Ha bírjuk a zötykölődést a kiváló Jeepeken, akkor felvisznek minket az Eilat-közeli hegyekbe, ahol különböző vulkáni, mészkő és egyéb kövületeket csodálhatunk meg a magasban, mesés látvánnyal a Vörös-tengerre. Kiszáradt folyómedreken hajthatunk át, amelyek csak a néhány napos eső idején telnek meg vízzel. A Jeep-szafarik egyik célpontja lehet a Timna Park: a sivatagos területet valaha tenger borította, s erre emlékeztetnek a szivárvány minden színében játszó kövületekben megkövült tengeri állatok maradványai. Érdemes ellátogatni a város északi végén található madárkutató központba is. Ez azért is érdekes, mert itt található az egyetlen földi híd Európa, Ázsia és Afrika között, ahol mintegy százmillió madár áll meg, hogy élete legnagyobb kihívását teljesítse és átkeljen a Szaharán Afrika felé.

A sivatagi kalandtúráról ezen címen található részletes információ. A különféle kulturális és sportprogramokról itt található részletes információ.

A hölgyek számára a szabadidő kihagyhatatlan része a vásárlás. Nos, erre számtalan lehetőség van Eilat modern bevásárlóközpontjaiban, amelyek néhány perces sétával könnyen elérhetők a szállodasor hoteljeiből. Az Ice Mall, a Mall Hayam, a La Boulevard, a King Solomon’s sétány és még megannyi üzletközpont számtalan üzlete vár a turistákra. A gasztronómia kedvelői sem fognak csalódni: Izrael híres kiváló konyhájáról, a halételek kedvelőinek ajánljuk a kikötőben a Shipudei Habustan éttermet a Dan sétányon, a húsételek kedvelőinek pedig a világ legjobbjai közé tartozó Pedro éttermet.

Köszönjük az utat az izraeli Turisztikai Minisztériumnak!

Interjú Mr. Ami Allonnal, az izraeli Turisztikai Minisztérium közép-európai igazgatójával

Mr. Ami Allon

Mr. Ami Allon

– Mi a titka Izrael turisztikai sikereinek?

– Izrael teljes körű utazási élményt kínál. Mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy országunkban négy teljesen különböző földrajzi térségen belül a történelem és a vallástörténelem is páratlan élményeket tartogat, és Izrael öt különböző monoteista vallás otthona. Ugyanakkor Izrael az egyik legfejlettebb ország a világon. Fontos az is, hogy hozzánk az év bármelyik részében lehet utazást tervezni, hiszen kiváló a klíma, állandóan kellemesen meleg az idő.

– Mindezt egyre többen ismerik fel Magyarországon is.

– Így van, az idén is egyre többen utaznak Magyarországról Izraelbe. Különösen idén augusztusban látszott ez jól, amikor mintegy húsz százalékkal nőtt a magyar turisták száma. Ebben szerepe lehet annak, is, hogy az ország is sokat tesz azért, hogy kiszolgálja a vendégeket. Nagyon sok új turisztikai termékkel kedveskedünk a hozzánk utazóknak. Az egyik legjelentősebb fejlesztésünk az úgynevezett Desert Experience, vagyis a Sivatagi Kaland termékcsoport. És mindeközben nagy energiát fektetünk abba is, hogy koncertek, opera-előadások, rendezvények, sportversenyek is várják, szórakoztassák a hozzánk látogatókat.

Szöveg: Szeszler Szilvia
Fotók: Wiandt László

Legyél az első hozzászóló "Izraeli vakáció Eilaton" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*