Japán turizmusa gyorsan talpra állt

 Az érdekesség azonban a gyorsaság, ahogy felálltak belőle. A Japán Nemzeti Turisztikai Hivatal (JNTO) jelentése szerint ugyanis tavaly az ország több mint 8.3 millió nemzetközi vendéget fogadott, ami 35%-os növekedés 2011-hez képest, ráadásul szinte eléri a 2010-es, katasztrófa előtti állapotokat, mikor is 8.6 millión látogattak Japánba.

A gyors fellendüléshez a profizmus is hozzájárult, ahogy reagáltak a fennálló helyzetre: a JNTO elmondta, a diszkont légitársaságok új szolgáltatásainak bevezetése, a könnyített vízumkiadás jelentősen hozzájárult a növekedéshez.

Annak ellenére, hogy decemberben csökkent a Kínából érkező turisták száma, köszönhetően a Peking és Tokió között kialakult területi vitának, az összesített forgalom alapján a Kínából Japánba látogató turisták száma így is 37.1 %-al nőtt. Emellett erőteljes növekedést könyvelhettek el Tajvanból is: a szomszédos szigetországból érkező turistaforgalom ugyanis 47.6 %-al növekedett 2012-ben, mely így rekordnagyságú, 1.4 millió látogatót jelentett.

Legyél az első hozzászóló "Japán turizmusa gyorsan talpra állt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*