Napi járatot indít a Wizz Air Budapest és Berlin között

Napi járatot indít a Wizz Air Budapest és Berlin között

A Wizz Air bejelentette, hogy új járatot indít Budapestről Berlin-Schönefeldre. A legújabb WIZZ-járat naponta közlekedik 2018. március 13-tól.

Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 2990 forintos induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár. „Az új járat naponta indul majd, így kényelmes menetrendje egyaránt alkalmas rövid városlátogatásokra és üzleti utakra, vagy akár hosszabb utazásokra, melyek során felfedezhetjük Berlint és a környező gyönyörű branderburgi tájat.” – írta közleményében a légitársaság.

Az idén már 11 új útvonalat indított a Wizz, s 2017-ben további három járat indul Budapestről, Bordeaux-val, Agadirral és Frankfurttal kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Berlin pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről.

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: „A WIZZ budapesti hálózatában 2017 a masszív növekedésről szólt, számos régóta várt járatot jelentettünk be vonzó úti célokra Európában és azon túl is.” A WIZZ hazai hálózata már 74 útvonalat kínál két magyarországi repülőtérről.

Legyél az első hozzászóló "Napi járatot indít a Wizz Air Budapest és Berlin között" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*