Jön Szent Patrik napja

Írország védőszentje, Szent Patrik ezen a napon halt meg. A hagyomány szerint Wales-ben látta meg a napvilágot, s hittérítőként ő vitte el a kereszténységet az Ír szigetre. Még fiatal korában rabolták el, és pásztorként került a szigetre. Később eljutott Itáliába és Franciaországba, majd 432-ben tért vissza a szigetre, ahol immáron keresztényként, mint hittérítő járta a vidéket, és térítette meg a kelta pogányokat. 460-ban hunyt el.

Tiszteletére rendeznek parádét ezen a napon nemcsak Írországban, hanem az Egyesült Államoktól Kanadáig mindenütt, ahol írek élnek. Igaz, csak Írországban nemzeti ünnep március 17-e, éspedig 1903 óta. Az első parádét Dublinban 1931-ben rendezték. Aki turistaként e napon éppen Dublinban van, azzal számolhat, hogy az utcákat, tereket, amerre a felvonulás és parádé útja vezet, lezárják, így tömegközlekedésre ne számítson.

Talál viszont jókedvet, forgatagot, jelmezbe öltözött embereket, és a pubokban sört, minden mennyiségben.

A nemzeti ünnepek bármilyen hétköznapra is essenek Írországban, azt a legközelebb eső hétfőn adják ki munkaszüneti napként – kivéve Szent Patrikot…

(A fényképeket Falus Orsolya készítette Szent Patrik napján Dublinban, 2014-ben)

Legyél az első hozzászóló "Jön Szent Patrik napja" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*