Kál Holka földje

BADACSONY
„Amott látom domborodni
Nagy-Somlónak kalapját;
amott, jobbról nyálasodni
a Macallnak iszapját;
A felhőben merőn ott áll
a sümegi vár foka;
A Bakonyból ott kandikál
Tátikának homloka;”

(Kisfaludy Sándor: Himfy szerelmei)

A Balaton-parton futó 71-es útról, a hagyományos turistaösvényről Zánkánál térünk le.
A Köveskálra vezető út lassan emelkedik, és a Hegyestű már messziről feltűnő, fura formájú, hasított kúpja mellett vezet el. Nem természeti forma, egyszerűen lebányászták a hegy felét. Érdemes megnézni, mert a mellette kialakított geológiai bemutatóhely élvezetesen meséli el, úti célunk miért Magyarország tán legváltozatosabb felszínű régiója. A fölénk magasodó visszamaradt bányafal felfedi az 5-6 millió éve működött bazaltvulkán belsejét. A vulkán kürtőjében megdermedt láva a kihűlés folyamán szabályos sokszögletű függőleges oszlopokká fagyott. Hasonlóan képződtek a Badacsony és a Szent György-hegy bazaltorgonái is.

Ha a hegy tetejéről körbetekintünk, a medencéből kiemelkedő vulkáni tanúhegyek sorát látjuk, Badacsony, Gulács, Csobánc, Tátika hegye mind egy-egy hajdani vulkánkitörés nyomai.
A táj mediterrán hangulatú, és nem véletlenül. A vulkáni kúpok déli lejtői hamar átmelegszenek, a közeli Bakony pedig megvéd az északról érkező szelektől, viharoktól. A hegyek bazaltja jó hőtartó képességével, míg a közeli Balaton nagy vízfelületével csökkenti a hőingadozást. Mindezen tényezők együtt speciális mediterrán mikroklímát alakítanak ki a medencében. Az országban itt kezdődik leghamarabb a tavasz és tart legtovább az ősz. Ideális hely szőlőtermesztésre, a vulkáni vörös talaj és a kő pedig az itt termő bor zamatát adja – ezt már, mint sok minden mást, a rómaiak is tudták. Kékkút forrását is ők fedezték fel, olyannyira, hogy a forrás vize Theodora bizánci császárné kedvenc itala volt. A hegy levét pedig annyira élvezték, hogy Probus császár idején a környékbeli borokat a Vinea Pannonia Nobilis Districtus kitüntető megkülönböztetéssel illették.

A medence jó földrajzi adottságainak köszönhetően már a történelem kezdetei óta lakott, éltek itt a késő bronzkorban harcias kelták, eraviszkuszok. Utánuk érkeztek ide honfoglaló őseink, a völgy Kál horka (Árpád egyik vezére) nemzetségének szállásterülete volt. A bíró nevét több, máig fennmaradt (Köveskál, Mindszentkál) és ma már elpusztult, csak romjaiban látható falu (Kerekikál, Sóstókál) neve is őrzi.

Szentbékála neve, bár hasonló, más eredetű. Az 1273-ban már létező falu eredetileg a bencés rend tulajdona volt, nevét is innen szerezte: Szent Benedek kállója (malma).

A falunak jelenleg 230 állandó lakosa van, de nyáron ennél jóval több ideiglenes lakó él itt. Ahogy az egész Káli-medencében és a Balaton-felvidéken is, a megcsömörlött fővárosiak, bioéletet élő alternatívok, művészek mellett laknak ma már itt németek, hollandok, sőt angolok is. A boltban reggelit vásárolunk, a kispresszóban megismerjük Rókát, a falu legközvetlenebb emberét, aki mindig jó egy fröccsre a falu fölötti hegyen lakó, régóta betelepült énekesnél. Ő kalauzol minket fel a szőlőhegyre, ahonnan tekintetünk befogja az egész völgyet, Salföld és Köveskál fehér templomtornyait.
A falu határában tanösvény vezet a híres ingókövekhez. Most is, mint mindig, tucatnyi turista próbálja hintáztatni a többtonnás, bizarr formájú kőalakzatokat. Izgalmas kirándulóhely a Fekete-hegy krátertavakkal szabdalt bazaltfennsíkja is.

Az ingókövekhez vezető út mentén, a Káli Lovaspóló Klubban egy, Magyarországon már szinte elfeledett sportot keltettek újra életre. Az indiai maharadzsák által kitalált, majd az angol tisztikarban főhadnagytól fölfelé kötelező, ma Argentínában legszínvonalasabban játszott sportról a klub vezetője olyan élvezetesen tud mesélni, hogy menten ki szeretnénk próbálni. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy milyen az, ha a golfot, a focit, a dzsúdót és a lovaglást egy játékba sűrítik, semmiképp se hagyjuk ki a magyar válogatott vasárnap délutáni meccseit.

A környék csodája, hogy itt nem kerítik körbe a telkeket, házakat drótkerítéssel. Vagy egyáltalán nincs kerítés, vagy a helyben bányászott vörös terméskövekből rakott tömör falak tartják távol a kíváncsiskodókat. Az épülő új házak is szigorúan a vidék építési tradícióit követik, és verandával, fehérre meszelve, vörös cseréppel vagy náddal fedve készülnek.

A közeli Kővágóörsön annak idején malomköveket vágtak – erről kapta a nevét. Az út mentén mandulafák állnak, a szőlő mellett ez a növény bírja a köves talajt és a speciális mediterrán mikroklímát. Mi, ha erre járunk, mindig útba ejtjük a kővágóörsi Káli vendéglőt – én a balatoni halászlét ajánlom.

Az étterem előtt tucatnyi túrazsákos bringa áll, a vidéket újabban a kerékpárosok is felfedezték maguknak. A közeli Balatont immár körbeérő kerékpárúthoz kapcsolódnak a kitáblázott, kis forgalmú, csendes utak; a falvak közti csekély távolság pedig remek kerékpáros kirándulóhellyé teszi a Káli-medencét.

A völgy túloldalán Salföld tornya látszik – igazi kis skanzen. A falut a 80-as években fedezte fel a budapesti művészvilág, mely a házak nagy részét felvásárolta, helyreállította, és nyaranta, hétvégénként lakja is. A csinos kőkerítések mögötti, fehérre festett falú, ápolt kertek közepén kerekes kúttal dekorált házakat nem helyiek lakják. Mindazonáltal érdemes sétálni egyet, külön felhívnám a figyelmet a környék népi építészetére jellemző hatalmas kéményekre, valamint az építőt és a dátumot feltüntető homlokzatdíszekre.

A salföldi majorban működik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park központja. A majorságban őshonos magyar állatokat tenyésztenek. Láthatunk itt rackajuhot, mangalicát, és az összes magyar kutyafajtát is bemutatják. A két hatalmas szarvú szürke marha kocsit húz, a látványos csikósbemutatón a híres puszta ötöst is láthatjuk. A csikós öt vágtató lovat hajt a hátsó kettő hátán állva. Sőt, ha jó kedve van, „Foci”, a köpcös csikós azzal szórakoztatja a német turistákat, hogy kiüti a barátja szájából a cigarettát. Ezt semmiképp se próbáljuk meg, de ha sikerül akár egyet is durrantani az ostorral anélkül, hogy komolyabb sérüléseket szenvednénk, akkor tudjuk majd igazán értékelni a mutatványt.

Ha meguntuk a show-t, fedezzük fel a környéket lóháton vagy lovas kocsin. A közeli erdőben, a hatalmas tölgyfák közt, egy sötét völgyben egy pálos kolostor alussza álmát. A gótikus épületegyüttest a kora középkorban építették, és a török időkben hagyták el, de még romjaiban is lenyűgöző.
A falu határában áll a Kőtenger. A szép borókák között ma már csak itt-ott látni egy fehér követ, mivel kibányászták és elhordták az elmúlt évszázadban. A majorságban látható fotókiállítás az egyetlen tanúbizonyság arra, hogy ismét egy beszédes névvel van dolgunk. A kiállítás érdekessége, hogy a környékről a 20-as években készült felvételeket pontosan ugyanarról a helyről fotózták le később újra, így a kőtenger hiánya mellett az is feltűnő, hogy a korabeli legeltetés, tűzifavágás miatt akkoriban kopár területeket ma már újra fák borítják.

A szőlődombok mögötti Káptalantóti még igazi falu, mi épp a szüreti felvonulásra érkezünk. Ez szerencsére nem holmi turistáknak szóló látványosság, hanem a falu lakosai saját maguk szórakoztatására ünnepelnek. A menet élén hatalmas szőlőfürtöt cipel két nem teljesen józan férfiú, de szemmel láthatóan az egész falut hasonló jókedv hatja át. Egy öregúr a főtéren olaszrizlinget tölt nekünk, a lovas kocsikon asszonyok énekelnek, a gyerkőcök lisztet szórnak a sokadalomra.
A Tapolca felé vezető út Csobánc hegye és várromja alatt vezet el. A faluban szerzett jókedvünk által vezérelve elhatározzuk, hogy megmásszuk. A szőlősorok, présházak között kanyargó út végül meredek erdei ösvénnyé szűkül. Jó félórás kaptató, de a kitáruló táj kárpótol az erőfeszítésért. Messze megcsillan a Balaton felszíne, Tapolca városának lépcsős házai eltéveszthetetlenek. A völgyekben apró falvak, erdők foltjai, a háttérben a Bakony sötét sziluettje. A lapos dombtetőn fúj a szél, a várból csak néhány kőfal maradt, az emléktábla a labancok ellen védekező kurucokról, az 1703-as ostromról mesél.

A Káli-medence szélén Tapolca a gyógyvizek városa, legérdekesebb látnivalója a tavas barlang. Mélyen a föld alatt a vulkáni eredetű meleg víz kioldotta a mészkövet, így keletkezett a négy kilométeres járatrendszer, amely hol termekké bővül, hol „fejbehúzósan” összeszűkül, csónakon járhatjuk be.
A Szigligetre vezető út a Szent György-hegy mellett halad el, amelyen érdekes képződmények, bazaltorgonák állnak. A szigligeti vár szintén egy vulkáni kúp tetejéről tekint körbe. A kora középkori várat folyamatosan erősítették, szerepe jelentős volt a török elleni végvári harcokban – sose tudták elfoglalni. A belső vár tetejéről pazar panoráma tárul elénk. Igazi stratégiai pont, senki nem haladhatott el a völgyben észrevétlenül. A síkot keresztbeszeli a jegenyesorral szegélyezett országút, a tó felé áthatolhatatlannak tűnő, hatalmas nádas terül el.

Úgy tűnik, egész Balaton-felvidéki túránk – soha rosszabbat – a bor jegyében telik. A badacsonyi hegy jóformán csak a borból és a turizmusból él, műanyag hordóival, felirataival nemegyszer a 80-as évek „Zimmer frei” hangulatát idézve. Ezzel együtt egyre több az igényes családi pincészet. Mindenütt invitálnak minket, megismerjük a helyi fajtákat, a kéknyelűt, a somlói juhfarkot, a szürkebarátot. Pincék, borgazdaságok sora közt vezet fel az út a két leghíresebb épülethez: a Kisfaludy-házhoz és Szegedy Róza házához. A hangulatos, 1790-ben épült parasztbarokk épület ablakában muskátlik, belül kiállítás idézi a reformkori szerelmeseket. A sarokban ma is áll a kandalló, amelynek melegénél írta regéit a költő. Elüldögélünk hát a Laposa család pincészete előtt, a fahordókkal teli pincéből hűvös illat árad, kint langyos őszi meleg, alant ezüstösen csillog a Balaton. A délután lassan átadja helyét a szürkületnek, és az elfogyasztott borok vacsora után vágyakoznak. Szerencsére nincs messze a száz legjobb magyar étterem közt számon tartott Szent Orbán fogadó, ahol a szürkemarha-gulyás után a lugasban marasztal minket a cigányzene, a klarinét, Zoltán prímás és Elizabeth, a tulajdonos nevére keresztelt pezsgőbor.

Másnap hazafelé tartva, a tovatűnő kőfalakat, sárgába forduló erdőket, szőlősorokat, fehér tornyos templomokat nézve sóhajtozunk: a Káli-medence ilyenkor, ősszel a legszebb. Feltéve, ha megmarad ilyen csendesnek, békésnek – a mi titkunknak.

Legyél az első hozzászóló "Kál Holka földje" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*