Későn foglal a magyar

Kalandozó honfitársaink, most is szívesen szállodáznak Burgenlandban. Meisner Adrienn a Sonnentherme élményfürdővel összekötött, lutzmannsburgi négycsillagos Sonnenpark marketing vezetője az október végi és a november eleji hétvégére is teltházról, nagyon sok magyar vendégről számolt be. Mivel Ausztriában nincs iskolai szünet, a hét közepén még akadnak helyek, de szavai szerint honfitársaink mindig az utolsó percekben döntenek, amit jól mutat, hogy miközben a sógorok már áprilisban minden szilveszteri helyet lefoglaltak náluk, a magyarok még csak most kezdenének érdeklődni.

sprudelbad-400x300.jpg

Inkább jó, mint hosszú hétvégéről beszélnék – összegez Kovács Balázs a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgató helyettese, mondván Mindenszentek miatt a vendégek többsége csak péntektől vasárnapig marad. Igaz az iskolai szünet a vidéki szállodákban így is magas foglaltságot hoz. A jó közérzethez a gyenge forint is hozzájárul – a külföldi vendégek eurója többet ér, a magyarok pedig inkább itthon maradnak -, de még a hazai valuta hosszabb gyengélkedése sem tudta eddig visszahozni az év korábbi szakaszában elszenvedett veszteségeket.   

A pesti Ramada Resort Budapestben a mostani és a következő hétvége is teltházat hoz. Szabó Áron szállodaigazgató elmondta: ezen a héten – a kinti iskolaszünet miatt -, most a cseh és mellettük a szlovákok, a jövő héten pedig a magyar vendégek vannak túlsúlyban. Honfitársaink többsége az akciós csomag lehetőségeit kihasználva 3-4 éjszakára érkezik, de sok a 2 éjszakás vendég is. A szállodának jót tett a szeptemberig tartó hosszú nyár, ám az október már kevésbé volt jó. Ebben közrejátszik, hogy az Aquaworld vízibirodalommal együtt az ország harmadik legnagyobb beváltóhelyének számító komplexumban jelentősen visszaesett – jelenleg 17 százalék alatti – a folyamatosan csökkenő az Üdülési Csekk forgalom, ami az év végi várakozásokra is negatívan hat.  

massage-400x300_2.jpg

A pesti Lido mellett a négycsillagos hévizi Palace, a Club Kehida, a ceglédi Aquarell, a tihanyi Echo Residence és a háromcsillagos balatongyöröki Carmen hoteleket üzemeltető Service4You ügyvezetője Klemm Balázs a hétvégére eddig 96 százalékos foglaltságot regisztrált, ami keddtől a következő hétvégéig, átmenetileg 80-85 százalékra csökken. A hozzájuk látogatók többsége magyar. Ezek a napok, az árak tekintetében kiemelt időszaknak számítanak, a vendégek pedig az akciós árakat keresik. A szállodák általában nagyon megérzik a lakosság csökkenő fizetési képességét, a benzinár emelkedés miatt visszaeső mobilitást és – miközben nagyon várják a SZÉP kártya térnyerését -, a kivezetésre kerülő Üdülési Csekk forgalom visszaesését.  

Alig várjuk a jövő évet, amikor kilenc ilyen hétvégénk lehet – magyarázza Kerek Péter az Accent Hotels Management marketing igazgatója. Üzemeltetési portfoliójukba az  ötcsillagos Andrássy Kúria és Lotustherme, a négycsillagos büki Greenfield, a mórahalmi Colosseum, a harkányi Dráva és a Bodrogi Kúria hotel tartozik. A szakember hozzátette: a szakma ki volt éhezve az újabb hosszú hétvégére, hiszen Pünkösdkor volt legutoljára és akkor a nyár közelsége miatt, több helyen meg kellett küzdeni a vendégért. Az ünnep és az iskolaszünet nyertesei – a földrajzi fekvéstől függetlenül -, a családi pihenést kínáló szállodák, de hétvégén, párok is szépszámban látogatnak a szállodáikba. 

treat-400x300.jpg

Az iskolaszünet tradícionálisan biztos befutója első magyar családbarát szálloda, az alsópáhoki Kolping Hotel igazgatója Baldauf Csaba már másfél hete, október 28.-ától a teljes őszi szünetre teltházat könyvelhetett el. Igaz a korábbi években már hónapokkal előre elkelt minden hely.  A négyből, az egyik épületüket ugyan zárva tartják– azt önerőből teljesen felújítják – de még ezekre is lenne jelentkező. A vendégkör 90 százalékát adó honfitársaink többsége ugyanis akcióra várva, az utolsó pillanatra hagyja a foglalást – még most is napi húsz rezervációs szándék érkezik. A magyarok nem is rugalmasak: annak ellenére, hogy az elő őszi szünet hetére 20 százalékos kedvezményt kínáltak, még a kisgyermekkel érkező vendégek is inkább a kiemelt, iskolaszüneti időszakot választották. Azt is tapasztalják, hogy a romló anyagi helyzet miatt jelentősen csökken a családok utazási lehetősége, miközben a kifutó Üdülési Csekk forgalma már az árbevétel 20 százalékára esett vissza. Ezért lesz kulcsszereplő a szakma által olyannyira várt, a túléléshez elengedhetetlen SZÉP kártya, amelynek elterjedése viszont még visszafogottan halad.  

 

Érsek M. Z.

Legyél az első hozzászóló "Későn foglal a magyar" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*