Kész a 2014. évi nemzeti turisztikai marketingterv

Ezúttal a Budapest Kongresszusi Központban, 2013. november 26-án ismerkedhettek meg az érdeklődők a tervvel, egész napos rendezvényen. Emellett sor került a következő tíz évre szóló nemzeti turizmusfejlesztési koncepció szakmai vitájára is, és több, a turizmus teljes ágazatát érintő kérdésről is folyt kerekasztal-beszélgetést. Személyes konzultációra is lehetőség nyílt a kampányok szervezőivel és kivitelezőivel. A nyílt napon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködési megállapodását is aláírták.

Denéné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója csaknem kilencszáz fős közönség előtt nyitotta meg a szakmai nyílt napot, amelynek keretében a nemzeti turisztikai marketingszervezet vezetői és munkatársai ismertették a társaság jövő évi terveit. A vezérigazgató felhívta a figyelmet a szemléletváltás jegyében 2010 óta zajló folyamat eredményeire, amelynek egyik lépéseként az elmúlt év közepe óta az Agrármarketing Centrum csapatával kiegészülve folytatja tevékenységét a megújult szervezet.

A társaság turisztikai marketingtervét Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes mutatta be, prezentációja élő web-közvetítésen keresztül is követhető volt. Beszédében kiemelte: noha turizmusunk a válságból kilábalt, még hosszú évek munkája és fejlesztései szükségesek ahhoz, hogy a vendégszám növekedésével a turisztikai bevételek bővülése is elérje a szolgáltatók nyereséges működéséhez kívánatos szintet. A koncepció bevezetőjében a piaci változások rugalmas és gyors követését jelölte meg fő célkitűzésként, amelynek záloga az újabb célcsoportok megszólítása, ezáltal új piacok meghódítása. A 20014-es marketingtervben kiemelt szerepet szánnak a távoli, feltörekvő küldőpiacokon: az Arab-térség országaiban, Brazíliában és Indiában, valamint a déli szomszédos országokban folytatott marketingaktivitásoknak. A kulcsfontosságú küldőországokban is törekednek azonban új célcsoportok megszólítására, többek között úgy, hogy az – elsősorban az idősebb korosztály körében – ismert turisztikai attrakciók, a városlátogatások és az egészségturisztikai lehetőségek mellett a fiatalabb korosztály figyelmét irányítják Budapest új arcára, trendi imázsára, pezsgő életére. A társaság kutatásaiból egyértelműen kiderül: a külföldről hazánkba érkező vendégek általános véleménye, hogy magyarországi látogatásuk sokkal több kellemes élményt nyújtott nekik, mint amire számítottak. Ebből adódik a Think Hungary – More than expected (Magyarország – több, mint amit várt) szlogen, amely a külföldi promóció központi üzenetévé vált. E koncepcióra épül Magyarország nemrégiben bemutatott új imázsfilmje is, melyben szintén a hagyományos és a trendi Magyarország-kép szintézisére törekedtek az alkotók.

Míg a 2013-as marketingterv prioritása Magyarország mint turisztikai márka önálló arculatának megteremtése volt, addig 2014-ben az elkészült új arculatot kívánják minél szélesebb körben népszerűsíteni.

A jövő évi külföldi kommunikáció, a korábbiakhoz hasonlóan, háromszintű lesz, azaz központi imázskampányból, központi termékkampányokból, valamint piac-specifikus kampányokból fog állni. A fenti célkitűzésnek megfelelően jövőre nagy hangsúlyt helyeznek Magyarország nemzetközi imázskampányára, amellyel elsősorban a fogyasztókat igyekeznek megszólítani.
A hatékony marketingtevékenység végzéséhez, az állami forrásból rendelkezésre álló költségvetés mellett külső forrásokat is bevon a társaság. Ennek eszköze a turisztikai szakma szereplőivel való szoros együttműködés, közös akciók és kampányok végzése a költségek megosztásával, a közös érdekek mentén. Az MT Zrt. 2014-ben is számos akcióhoz kínál csatlakozási lehetőséget partnerei számára.

Az MT Zrt. 2014-ben is csatlakozik azokhoz a központi témákhoz, amelyek üzenete turisztikai szempontból erősíti Magyarország pozitív imázsát. A közös, hatékonyabb fellépés jegyében a társaság majd kiemelten kezeli például a határnyitás 25. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan az illetékes magyar szervezetekkel (Külügyminisztérium, Balassi Intézet és érintett nagykövetségek) közös akciókat szerveznek a német nyelvterületeken. A kormányzati szándékkal összhangban Budapest, mint kulturális főváros, külföldi kommunikációjában is több szervezet működik együtt. Összehangolt tevékenységük célja, hogy Budapest egyre bővülő, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó kulturális programkínálatára hívják fel a figyelmet. Az újra megnyílt Zeneakadémia és Erkel Színház, a megújult Budapesti Tavaszi Fesztivál, a nemrég átadott Budapest Music Center, az Operaház, a MÜPA és számos múzeumunk programjai olyan értékteremtő kínálatot jelentenek, amiért távolabbról is érdemes a fővárosba utazni.

A belföldi lakossági kommunikációban a korábbi koncepciót megtartva szintén központi, a belföldi turizmust népszerűsítő kampányt, központi szezonális kampányokat és regionális informatív, programajánló és szolgáltatói kampányokat valósít meg a társaság, valamint továbbra is jelentős szerepet szánnak a Széchenyi Pihenőkártya népszerűsítésének.

A nyílt nap alkalmából került sor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására, amelynek célja az egységes, egy irányba mutató marketingtevékenység kialakítása, amely a nemzeti turisztikai marketingszervezet és az MNV Zrt. közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok turizmushoz kapcsolódó, illetve turisztikai tevékenységének összehangolását szolgálja.
A marketingterv bemutatóját követően zajlottak az ágazat aktuális kérdéseire választ kereső kerekasztal-beszélgetések. A kerekasztal-beszélgetésekkel párhuzamosan megtartott panelbeszélgetéseken az MT Zrt. külképviselői, regionális marketingigazgatói és a marketingtervben érintett munkatársai mutatták be jövő évi terveiket. E beszélgetések hivatásturizmus, egészségturizmus, kulturális turizmus és csúcsgasztronómia témában zajlottak.

Legyél az első hozzászóló "Kész a 2014. évi nemzeti turisztikai marketingterv" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*