Kezdődik a fővárosi strandszezon

A Dagályt és a „Palát” május 30-án a Csillaghegyi és a Paskál Strandfürdők követik, május 31-én nyit a Római, június 6-án pedig a Pünkösdfürdői Strandfürdő. A Dagály Fürdő nyitva tartását ugyan az úszó világbajnokságra épülő vizes komplexum építési munkálatai befolyásolhatják, addig is számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, strandváró nappal várják idén is a fürdőzőket a budapesti strandok.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés jegyében csaknem 40 millió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A strandok területén közel 50 ezer egynyári virágot ültettek ki munkatársai. A nyári időszakban 35 hektár zöld területet gondoznak a kertészek.

Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekszik zrt. a strandokra csábítani a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat is, jelentős kedvezményekkel várják őket. A húsz alkalomra szóló bérletek akár 25 százalékos kedvezményt is nyújtanak. A tavalyi tapasztalatok alapján a belépő ára a Csillaghegyi Strandon az idei szezonban egységesen 900, míg a Paskál Strandon egységesen 1200 forint lesz.

A kitűnő bizonyítványt szerző, általános iskolai tanulóknak idén is ingyenes strandbelépővel kedveskednek a fürdők, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé kapnak meg a tanévzáró ünnepségeken. A korábbi programok sikerének köszönhetően az akciót idén is az összes, budapesti kerületre kiterjesztik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, és a Csepeli Városgazda Zrt. bevonásával. 2015 nyarának újdonsága, hogy a gyerekek nemcsak strandbelépőt, hanem a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából egy cirkuszi belépőt is kapnak. Így várhatóan csaknem 20 ezer belépőt osztanak ki.

A Széchenyi Fürdőben szombatonként csaknem harminc alkalommal Szecska-partit szerveznek, amelyen minden alkalommal más zenei műfaj mutatkozik be. A részletes program és az aktuális információk folyamatosan nyomon követhetőek a Facebook Szecska, valamint Imádom a budapesti strandokat! oldalain.

A nyár folyamán számos családi program is várja az érdeklődőket, így 2015. június 29-e és július 12-e között a Római Strandon, a Minimax Gyerekstrand keretén belül nemcsak Pici Cicával és Maci Kutyával találkozhatnak a gyerekek, hanem számos játékot próbálhatnak ki. A nyáron ezúttal is megrendezik a Strandok Éjszakája programot.

A standfürdők zárása tervezetten szeptember 6-án, vasárnap lesz, kedvező időjárás esetén szeptember 13-án.

Legyél az első hozzászóló "Kezdődik a fővárosi strandszezon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*