Mindjárt kezdődik a jövő a McDonald’s üzleteiben

Mindjárt kezdődik a jövő a McDonald’s üzleteiben

Az idén ősszel, októberben elkezdődik a hazai McDonald’s üzletek átalakítása a társaság új, „jövő élménye” nevű koncepciója szerint.

Elsőként, néhány héten belül, a budapesti, óbudai, Vörösvári úti étterem megújításával kezdi meg üzletei átalakítását a McDonald’s Magyarországon. Sajtóhírek szerint 2019 végére a lánc valamennyi egysége már az új koncepció szerint működik majd.

A cég tavasszal jelentette be, és lapunk is megírta, hogy a McDonald’s kidolgozta az „Experience of the Future”, azaz a „Jövő élménye” névre keresztelt koncepciót, amelynek legszembeötlőbb változása az lesz majd: bevetik a digitális, önkiszolgáló rendelőfelületeket (kioszkokat). Ezeknél a vásárlók kényelmesen áttekinthetik a kínálatot, egyszerűen választhatnak a menüből, megalkothatják a saját igényeiknek megfelelő szendvicset, sőt, akár a saját asztalukhoz is kérhetik azt.

Mindjárt kezdődik a jövő a McDonald’s üzleteiben

A megújuló McDonald’s éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. Érdekes újítás az is, hogy a hírek szerint a cég létrehozza az üzletekben a „vendégélmény menedzser” pozíciót is: nekik kell majd gondoskodniuk a vendégek kényelméről, ők ismertetik meg az új eszközök működtetésével azt, akinek erre szüksége van.

A cég tavasszal azt közölte, hogy az év végére várhatóan már 5 étteremben találkozhatnak majd a vendégek a „Jövő McDonald’s Élményével”.

A McDonald’s 29 éve van jelen Magyarországon. Jelenleg 89 éttermében, melyet franchise partnereivel közösen üzemeltet, évente több mint 80 millió vendég részére nyújtja a mekizés élményét. A következő években a vállalat további éttermek nyitásával tervezi bővíteni hálózatát.

Legyél az első hozzászóló "Mindjárt kezdődik a jövő a McDonald’s üzleteiben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*