Kis nagy autó: Suzuki Vitara

Az milyen, hogy az ember tempósan megy a sztrádán, kielőz amikor ki kell, visszamegy a külső sávba, amikor ott a helye és közben azt veszi észre, hogy mögötte, egy testes furgon mindig hasonlóan tesz.
Majd amikor a benzinkútra fordul, követője egészen a töltőoszlopig megy utána. Ott az autó sofőrje kipattan és izgatottan kérdezi: na milyen a Vitara? Én holnap veszem át? Mit lehet erre mondani az egynapos teszt után? Udvariasan, csak annyit: biztos nem fog csalódni. És ez még csak egy sztori a sok közül: egy autó kapcsán sem kérdeztek még annyit, mint a Vitaráról, ami pedig már 2015 márciusában megjelent a magyar piacon.

Ha később, mondjuk egy hét használat után ért volna utol a potenciális tulajdonos, meggyőzőbben mondtam volna: a Suzuki Vitara a maga kategóriájában abszolút rendben van. Hozzátéve: az ár-érték arány kapcsán azért érdemes megnézni, milyen specifikációval rendeljük meg a japán városi hobbiterepjárót. Mert amíg az abszolút jó vételt ígérő 1.6GL+2WD kevesebb, mint 4 millióból kijöhet, a dízeles, négykerék maghajtású 6 milliónál is többe kerül. Mivel a tulajdonosok többsége nem tökön-dinnyén át autózik évi 30 ezer kilométert, aminél a dízel már megéri, hanem a nagyvárosban vezet rövid távokat a benzines változat minden szempontból optimális. Az 1.6-os, 120 lóerős változat ugyan nem fogyaszt túl keveset, de az országúti autózással kombinált 6.3 körüli átlag végülis tisztességesnek mondható. Mindezt úgy, hogy a Vitara akár munkába járáshoz, akár a feleségnek a gyerekeket iskolába vinni, akar az egész családnak egy kevés csomaggal tervezett kirándulásra is ideális megoldás.

Az is tény, hogy a nagy terepjárókat idéző, szigorú, fémes hűtőrács és a Vitara elegáns vonalvezetése többet ígér annál, mint amire a Suzuki törzsvevői vágynak. Ők azért választják a márkát, mert miközben szolid megjelenésű, cserébe garantáltan problémamentes, örökéletű autót garantál. A Vitara klasszikus, mégis nagystílű megjelenése most, a külcsín tekintetében erőteljesen szakított a hagyományokkal. Erre tett rá egy lapáttal azzal, hogy az egyik legkisebb luxusmárka nyomdokain haladva, akár két színben pompázva – például kávé, fekete tetővel -, is megrendelhetjük. Nem véletlen, hogy a menőség érzetének párosítása a műszaki megbízhatósággal olyanokat is bevonzott az apró SUV vásárlói körébe, akik kevésbé látványos modell esetén, jó eséllyel más márkára szavaztak volna.

Az egyetlen negatívum, hogy a nagyvilági külcsínhez képest a Vitara belső tere, a retro érzést adó, olcsó műanyagokkal némi csalódást okoz. A többfunkciós, érintőképernyős audió és navigációs vezérlő is nyújthatna kellemesebb látványt és lehetne könnyebben használható. De mindezért kárpótol a valódi belbecs, a kellemes autózást garantáló futómű, a megbízható motor és a kiváló vezetési élmény. Ehhez társulnak az új technikai megoldások, az automatikus motorleállító–motorindító rendszer, radaros féktámogató rendszer (Radar Brake Support – RBS) és hozzá az adaptív sebességtartó (ACC).

Az utazási élményt javítja a 417,5 centiméteres hosszúságból eredő tágas beltér, a kényelmes első és hátsó üléssekkel, illetve a kategóriájában korrekt méretű, 375 literes csomagtartó. Az 1.6-os benzines ugyan nem ugrik a gázfröccsnél, de menet közben már dinamikusan haladhatunk, kiélvezve a városi terepjáró élményt, azt, hogy a klasszikus autóknál magasabbról szemlélhetjük a világot. Ha pedig sportos vezetési élményre és hangra vágyunk – a valamivel nagyobb fogyasztásért cserébe – választhatjuk a Sport üzemmódot, amire váltva garantáltan kilőhetünk, ha zöldre vált a lámpa. Ennél lényegesen hasznosabb, ha a havas úton a Snow módra kapcsolunk ami az extrém időjárási viszonyok között biztonságosabb autózást ígér. Egy olyan autóval, amivel az ígéretek szerint, amúgy Suzuki módra, elfelejthetjük a hibából eredő plusz szerviz költségeket.

Nem véletlen, hogy 2015 decemberében a személyautók modellversenyében a Suzuki Vitara állhatott a dobogó legfelsőbb fokára és annak ellenére, hogy csak tavaly március óta kapható, a maga kategóriájában a három hónapos hátrányt ledolgozva is második lett az abszolút listán.

é.m.z.
 

Legyél az első hozzászóló "Kis nagy autó: Suzuki Vitara" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*