A kis-nagy szupermini

Beszédes adat: az új Honda Jazz, csak a harmadik generáció, a típus 2001-es bevezetése óta, de már így is több, mint 5.5 milliót adtak el belőle. Az újból is jó sokat fognak. Honda Jazz 1.3 i-VTEC teszt.

honda jazz

A cím nem félreértés. Az egyterűek és az ötajtósok erényeit egyesítő új Honda Jazz, igazából a B kategóriában, vagyis a kisautó szegmensben jelentkezett be az autópiaci versenybe. Mégis olyan méretű belső teret ad, ami már a C szegmens alsó határát súrolja. Ráadásul az egyedüliként kapható 1.3-as i-VTEC  szívómotorral a Jazz-nél sosem létező dízel és a korábbi változat után ezúttal nem kínált hibriddel is felvenné a fogyasztási versenyt: városban és országúton, télen nyáron hat liter alatt mehetünk vele. Köszönhetően annak, hogy az  fantázianevet viselő motor változó szelepvezérléssel és -emeléssel üzemel. A különleges megoldás a japán hibrideknél elterjedt szisztéma: a motor képessé válik arra, hogy szükség szerint dögös Otto-motorként, vagy a mérsékelt fogyasztásra törekvő Atkinson-ciklust szem előtt tartva üzemeljen.

És ha már az 5.5 milliós eladásnál tartunk, a típusnak itthon is komoly hódoló köre van. Nem véletlenül, hiszen korábban sem csak egyedi megjelenésével vívta ki a hívek elismerését. A parádés japán térkihasználás mellett ugyanis ott a legfőbb érv, a megbízhatóság szinonimáját jelentő műszaki tartalom. Bónusz, hogy a Jazz hívők joggal érzik magukat olyan egyéniségnek, akik nem elégednek meg az átlagos formavilággal. Ezt az érzést erősíti, hogy a futurisztikus megjelenésű új Jazz a Civic-hez hasonló orrot kapott, amit szárnyszerű kiképzésként aposztrofál a japán autógyár. A kocsi hátsó felét pedig a két oldalt elhelyezett légterelővel tették sportosabbá, menőbbé tenni. Ráadásul az ötcsillagos minősítést szerzett típus, tavaly megkapta a töréstesztekre szakosodott, független szervezet, az Euro NCAP legbiztonságosabb szupermininek járó díját is. A Jazz hivatalos reklámspotja egyébként így néz ki:

Az egyediség érzetét erősítheti, hogy a hagyományos alapszínek mellett attraktív árnyalatok közül is választhatunk. És persze többféle felszereltséget is kínál a gyártó, a japán autókban megszokott gazdag alapfelszereltséggel. Jellemző, hogy az alap változat 3,75 milliós alapára ugyan nem tűnik olcsónak, de ebben már benne foglaltatik a klíma és egy komoly biztonsági arzenál – a 6 légzsák, az ESP, a koccanásgátló -, a Bluetooth kihangosító, a szabályozható magasságú vezetőülés és kormányoszlop, az automata fényszórókapcsolós, a LED menetfény, a tempomat és a távirányítós központi zár, na meg az elektromos első-hátsó ablak.

Az új Jazz nemcsak áramvonalasabb, több paraméterében nagyobb is, mint elődje. Teljes hosszúsága 3995 mm – 95 mm-el hosszabb, mint a korábbi verzió -, szélessége 1694 mm, szélessége, a külső tükrökkel együtt 1980 mm, magassága – terheletlenül – 1525 mm. A tengelytáv 2530 mm. A csomagtér 354 liter – ez 17 literrel nagyobb a korábbinál -, a síkba döntött hátsó ülésekkel pedig 1314 liter. Az igazi attrakció persze mégiscsak a speciális Honda üléshajtogatásból eredő tetszőleges térnyerés. A szinte bármerre hajtogatható hátsó ülések révén áll össze a „tujaszállító mód”, a „kanapés verzió” és a „hosszú pakolós” megoldás, köszönhetően annak, hogy a hátsó sort nemcsak dönteni hanem a szó szoros értelmében függőlegesen is állítani lehet. És miközben a hátsó ajtó igencsak magasra nyitható, a majdnem derékszögbe nyíló hátsó ajtó a gyerekülés behelyezését segíti, jelezve, hogy az új Jazz-zel már a családokat is jobban megcélozza a Honda. honda jazz page

Aki a Jazz-be ül, a szépen eldolgozott minőségi anyagokat szemlélve, a belső térben is egy újabb japán erényt, a tökéletességre való törekvést könyvelheti el. Még a kormány és a váltó is finom bőr bevonatot kapott. Ami talán nem annyira sikerült, az a mutatós középkonzolon elhelyezett, kellemes megjelenésű, állítható színű, érintőképernyős LCD kijelző, amelyen a különböző funkciókat jelző csempék alatt egy Android alapú rendszer – valójában egy Garmin navigáció -, fut. A kissé túlbonyolított szisztéma első blikkre elég nehezen kezelhető, de minden kisimul ha időt szánunk a használati utasítás áttanulmányozására.

honda--jazz

Igaz a Jazz, a gyorsulást tekintve nem egy versenyautó, de ha már elértük az utazó sebességet, új padlólemezének, alacsony súlypontjának is köszönhetően, kifejezetten kényelmesen cirkálhatunk vele igazi közegében, a városi utcákon. Amit az új futómű keményebb stabilizátorai mellett, a tesztre kapott autó hat fokozatú váltója, a rövid váltásokkal még inkább élvezetessé tett. A jó fordulóképesség pedig különösen a szűk tereken kifejezetten hasznos.

Az új Jazz minden modelljét 120 lóerős 1.3-as i-VTEC motorral szerelték fel. A belépő modell a Trend, ami 6 fokozatú manuális váltóval 3.859.000 forintos, az automata váltós Comfort 4.469.000 -os, a felszereltségét tekintve csúcskategóriás Elegance pedig szintén automata váltóval, 4.959.000 Ft-os listaáron vihető haza.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "A kis-nagy szupermini" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*