Klasszikus nyomulás Ferihegyen, új légi járatokkal

Jelentős magyarországi forgalom- és utaselégedettségi növekedésről számol be Melles Botond, az Air France KLM magyarországi vezetője. Ebben az is szerepet játszott, hogy a KLM Economy Comfort osztályt a hosszú távú járatok után Európán belül, így Budapestre is bevezették. (Itt 10 cm-rel nagyobb a lábtér, mélyebben dönthető az ülés, elektromos aljzat van az ülésekbe építve, és mivel a székek a turistaosztály elején vannak, gyorsabb a távozás lehetősége). Az Air France-nál nagy sikert aratott a MINI-tarifák bevezetése, ami előnyös árakat jelent a csak kézipoggyásszal utazók számára. A Premium Economy Osztály esetében pedig az új menüsorok és az audiovizuális szórakoztató tartalmak hoztak újdonságot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a légitársasági csoport ismét piacvezető szerepet vívjon ki Magyarországról a Karib-térség illetve Dél-Amerika irányába.

Párizs egy nap alatt

A legfontosabb azonban a dupla lefedettséget nyújtó menetrend: például az Air France után, a KLM is megnyitotta havannai járatát, miközben újdonságként mindkét légitársaság üzemeltet járatot Panama City, Buenos Aires, Rio de Janeiro és Lima felé is. A hálózatbővítés mellett újdonság az is, hogy mindkét légitársaságnál a turistaosztály mellett új business-osztályú üléseket szerelnek fel: a KLM hálózatában a világ leghosszabb, 207 cm hosszú, teljesen vízszintes ággyá alakítható. A World Business Class már több célállomás felé megtalálható. A szakember szerint tavaly nagy előrelépés volt a KLM napi negyedik járatának elindítása Budapest és Amszterdam között, ami teljes lefedettséget biztosított a holland légitársaság tengerentúli járataihoz. Pozitívum a korábban kényelmetlennek tartott Paris Charles de Gaulle repülőtér nagy ívű bővítése és a budapesti járatok átköltözése a legújabb, utasbarátabb 2F és 2E terminálokra. A KLM vonzerejét növeli, hogy az Amszterdam Schiphol légikikötőt rendszeresen Európa legjobbjává választják.

Melles Botond nem titkolja: a Malév kiesése hatalmas űrt hagyott maga után a magyar piacon, amit a fapados légitársaságok nem tudtak teljes mertekben kitölteni. A rekreációs utazóközönség sokszor kiválló ajánlatokkal találkozhat, de a mai napig számos desztináció maradt üzemeltető légitársaság és járat nélkül. Nagy probléma ez mind az üzleti, mind az állami szervezetek utaztatása szempontjából is. A KLM mellett az Air France hűséges code-share partnerét veszítette el Párizs felé, és két évbe tellett, amíg sikerült visszaállítani a Malév-együttműködés idején együtt repült ideális menetrendet.

Így a legfontosabb 2014-es hír, hogy áprilistól újra lesz Budapesten éjszakázó és Budapestről hajnalban Párizsba induló, a tengerentúli járatokhoz kiváló csatlakozást nyújtó Air France járat. Ami azt is lehetővé teszi, hogy az üzletemberek egy nap alatt is elintézhessék üzleti ügyeiket a francia fővárosban. 2014-ben Santiago de Chile, Kuala Lumpur és Jakarta az a desztináció, ahová mindkét légitársaság új járatot indít. Emellett az új párizsi terminálról kényelmesebben érhető el a többi új célállomás is: Panama város, Montevideo, Brasilia város illetve Tokio Haneda repülőtere, amely a japán főváros közvetlen közelségében van. Az Airbus A380-as repülőgépek pedig már Sao Paolóba is repülnek majd. A KLM áprilistól ismét napi négy járattal közlekedik Amszterdamba, ahonnan új célállomás a norvég Alesund és a japán Fukuoka is.

Kézipoggyásszal jelentős előnyben

„Az egyetlen olyan légitársaságként erősítettük dupla számjegyű növekedéssel pozíciónkat Budapesten, amely egyetlenként – ráadásul napi három járattal –, Magyarország és Anglia fővárosának elsőszámú repülőtereit szolgálja ki” – elemez Emil Delibashev a Budapestről, London Heathrowra közlekedő British Airways regionális kereskedelmi igazgatója. Kiemelve a Budapest–London között újonnan bevezetett új árstruktúrát, ahol a Hand baggage only szisztéma keretében, irányonként 15 euróval – vagyis oda-vissza 30 euróval – kevesebbet kell fizetni azoknak, akik feladott csomag nélkül indulnak útra. A másik újdonság, a Semi Flex azoknak szól, akiknek fontos, hogy az indulás napján ingyen változtathassanak járatot. Egy ilyen módosítás korábban legalább 200 euróba került volna…

A szakember kifejtette: az American Airlines és a spanyol Iberia partnereként kulcsszerepet akarnak játszani a londoni, az amerikai, és a dél amerikai járatok piacán. Megítélése szerint 2014 várhatóan a legizgalmasabb év lesz a British Airways történelmében, mivel az 5 milliárd fontos fejlesztési program keretében újabb repülőgépek állnak flottába, miközben első európai légitársaságként üzemeltetik egyszerre az új generációt képviselő Airbus 380-at, a Dreamliner Boeing 787-et. 2014-ben, miközben a rövidszakaszokon üzemelő flottát is felfrissítik, nagyjából háromhetente állítanak csatasorba egy új repülőgépet. A magyar utasoknál Londonon keresztül a közvetlen szöuli, a tokiói Hanedara, a kínai Chengduba, a pandák földjére, valamint a Sri Lankára és a Maldív-szigetekre induló járat a legnépszerűbb. 2014 újdonsága a texasi Austinnal, Európából elsőként megteremtett légihíd.
A németek, portugálok növekedtek

Igaz a Lufthansa csoport – amelyhez a heti 86 járatot üzemeltető Lufthansa mellett az együtt 42 járatot üzemeltető AUA és a Swiss is tartozik – Budapestről Bécsbe tette át regionális központját, de az erős Magyarországi jelenlét továbbra sem változik. A Magyarországon a hálózati légitársaságok között piacvezető légi cég gigantikus flottamegújítási és fejlesztési programot hirdetett: 14 milliárd euróért, 2016 és 2025 között 34 Boeing-777-9X és 25 Airbus A350-900 típusú, hosszú távú járatokat üzemeltető széles törzsű gépet állít üzembe. Az emelletti megrendelésekkel a teljes géppark fejlesztés értéke eléri a 36 milliárd eurót. A Magyarországról, Észak-Amerika felé piacvezető légitársaság tavaly az első háromnegyed évben 2 százalékkal, míg a teljes csoport több mint 4 százalékkal növelte magyarországi eladásait.

A TAP Portugal a korábbinál kevesebb csoportot és több – köztük Erdélyből, Szerbiából és Szlovákiából érkező – egyéni utast szállított 2013-ban Budapestről. Szolnok Péter regionális kereskedelmi igazgató kiemeli a magyar utazási szokások változását: náluk, a 37 százalékos arányt elérve, tovább emelkedtek az internetes eladások. A legnépszerűbb desztináció továbbra is Lisszabon (a teljes eladás 67 százaléka), és Madeira (20 százalék). A távolabbiak közül Rio de Janeiro, Miami, New York, Marrakech. Negatívumként említi, hogy a magyar piacon csökken az utazási irodai nagykereskedők, a tour operátorok száma. A térségben gyengül Budapest és vele a repülőtér szerepe, miközben Bécs mellett elgondolkodtató a belgrádi és más közeli repterek felfutása. Volt malévesként emberileg és szakmailag is sajnálja a Malév kiesését, amit azonban a TAP szempontjából sikerült kihasználni a spanyol piac felé. Más kérdés – mondja –, hogy a Malév, partnerként segítette volna, hogy a TAP Portugáliából és Dél-Amerikából több utast szállíthasson a Balkáni területekre. Kiesésével a magyar piacon előtérbe kerültek a fapadosok, és miután a gazdaság is lassan talál magára, így az olcsóbbnál is olcsóbb jegyet keresve, akár Bécsig, Pozsonyig is elautóznak a magyar utasok. Meglátása szerint csökken a bizalom az irodák irányába, miközben az emberek többségének fontosabb a túlélés, mint az utazás.

2014-ben a TAP nyáron már nyolc járatot üzemeltet Budapestről. A pesti képviselet irányításával Bukarestből hat járatot indít, július elsejétől pedig Belgrádból heti három közvetlen járattal kezdi meg az üzemelést. Szolnok Péter kifejtette: azzal, hogy a portugál légitársaság Bécsből is növeli a kapacitást – tíz járatuk lesz –, a hagyományos úticélok mellett Brazília és a Zöld-foki Szigetek felé is lefedik az egyre nagyobb igényeket. 2014-ben tíz új desztinációja lesz a TAP-nak : Európában Szentpétervár, Tallinn, Belgrád, Nantes, Hannover és Göteborg, Dél-Amerikában Manaus és Belém valamint Bogota, illetve – nagyszerű Budapestről induló csatlakozással – Panama City, nyári indulással.

A csehek nem maléveztek: sikeresen privatizáltak

Kelet-Európának: márciustól, hétköznapokon, napi háromról négyre emelkedik a lengyel LOT légitársaság Varsó–Budapest járatainak száma.
A Czech Airlines, a CSA is jó évet zárt Magyarországon, ami kiemelten fontos piacnak tart – elemez Tóth Attila a légitársaságot képviselő Aviareps Magyarország Kft. vezérigazgatója. A cseh álam tavaly szakmai partnereknek értékesítette a nemzeti légitársaság többségi tulajdonrészét. A szintén a Sky Team globális légi szövetséghez tartozó Korean Air 44 százaléknyi, míg a legnagyobb cseh magán légitársaság a Travel Service 34 tulajdonrészt vásárolt. Ennek hatására számos új és eredményesen üzemeltetett célállomással – amilyen Szöul, Nizza, Zürich, Perm –, bővült a hálózat, miközben a légitársaság törölte a saját üzemeltetésű járatokat a Baltikum felé (Tallin, Riga, Vilnius).
A szakember szerint a Malév csődje alapjaiban változtatta meg a magyar légiközlekedést. A legtöbb Budapestre közlekedő légitársaság növelte járatai számát, illetve kapacitását, miközben újak is megjelentek a piacon, ezzel valamelyest kitöltve a Malév után keletkezett űrt. De a Liszt Ferenc Repülőtér forgalmának, elsősorban a megbízható hagyományos légitársaságok által, jobban kellene fejlődnie, ami az ország gazdaságának versenyképességét is javítaná. A Malév kiesésével a beutaztatás jelentős károkat szenvedett: bár nőtt a hazánkba látogatók száma, a minőségi idegenforgalom, a konferencia- és rendezvényturizmus visszaesett.

A Czech Airlines Budapestről napi két járatot üzemeltet Budapest–Prága között, ami nyáron ismét napi három járatra bővül. Szintén nyártól – szombat kivételével – napi 2 járat közlekedik a légitársaság prágai központjából Pozsonyba és Kassára. Így Magyarország minden területéről könnyen elérhető a légitársaság valamelyik járata, és prágai átszállással a teljes útvonalhálózata. A CSA főként az orosz nyelvű területekre bővíti együttműködését a Travel Service-szel és közös üzemelésben is repülnek járatok Rómába, Barcelonába és Tel-Avivba. A Korean Air partnerségnek köszönhetően növekszik hosszú távú célállomásai száma is: Szöulba a jelenlegi három helyett heti négy járat indul majd a nyári menetrendtől, miközben a Korean Airrel közösen üzemeltetett járatok száma már heti nyolc lesz. Szöulon keresztül számos ázsiai és ausztrál célállomás is közös üzemelésben el. Casablanca és Vilnius is felkerül a célállomások listájára a Royal Air Maroc és Air Lituanica közös üzemeltetésű járatai révén. A két svájci desztinációt Zürichet és Genfet a Czech Airlines pedig már saját üzemelésű gépekkel repüli.

Érsek M. Zoltán

Fotó: MsBlueSky

Legyél az első hozzászóló "Klasszikus nyomulás Ferihegyen, új légi járatokkal" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*