Koronavírus – Az Európai Unió a repülőtéri résidőkre vonatkozó szabályok felfüggesztését javasolja

Unió a repülőtéri résidőkre vonatkozó szabályok felfüggesztését javasolja a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságok támogatása érdekében – jelentette be Brüsszelben Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az elnök elmondta, hogy az egyre terjedő járvány miatt, az utasok számának hirtelen csökkenésével több légitársaság úgynevezett “üresjáratokat” üzemeltetett, annak érdekében, hogy ne veszítse el résidőit. A törvényjavaslat azt hivatott szabályozni, a légitársaságok fenntarthassák résidőik jogát, abban az esetben is, ha úgy döntenek, hogy nem indítanak el “üresjáratot”.  Hozzátette: ez a kezdeményezés is bizonyítja, hogy az uniós szervezetek gyorsan és hatékonyan lépnek a vírus gazdaságra gyakorolt negatív hatásainak korlátozásra.

A résidő az a jog, amelynek alapján egy légitársaság repülőgépei adott időpontban le- és felszállhatnak az adott repülőtéren, és a két manőver között használhatják a repülőtér infrastruktúráját. Uniós szabályok szerint a légitársaságok elveszíthetik az idősávjaikat, ha azokat nem használják ki megfelelően.

Hétfőn Ujhelyi István is, az MSZP képviselője és az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának első alelnöke a testület rendkívüli összehívását szorgalmazta annak érdekében, hogy módosítani lehessen az úgynevezett repülőtéri résidő-szabályozást. “Az európai Zöld megállapodás keretében elfogadhatatlan és rendkívül kártékony, hogy üres járatok használják az európai égboltot, nem beszélve arról, hogy ez a szabályozás ellehetetleníti és csődközeli helyzetbe hozhatja az érintett cégeket is” – fogalmazott a képviselő.

A törvényjavaslatról az Európai Parlament, majd az Európai Tanács dönt. (MTI)