Közvetlen járat Odesszába

A Wizz Air, Európa novembertől heti két járatot üzemeltet Budapestről az ukrajnai Odessza városába. Az új járatokra már 4590 forinttól kaphatók jegyek. Kijev mellett Odessza lesz a második város Ukrajnában, ahová közvetlenül is eljuthatunk Budapestről.

A Fekete-tenger legnagyobb ukrán kikötővárosa ideális úti cél akár nyaralásra, akár kirándulásra, hiszen homokos strandjain és a cári időkben épült, hangulatos belvárosában akár több napra elegendő programot találunk. A város legfőbb látnivalója az 1887-ben épült Opera épülete, amely bécsi barokk stílusban épült egy osztrák építésziroda tervei alapján. A városban több egyetem is működik, az ott tanuló fiatalok miatt pedig egész évben nyüzsgő éjszakai élet várja a turistákat.

London–Gatwick, Oslo, Castellón, Kazán és Edinburgh után Odessza a Wizz Air hatodik új úti célja, amely alacsony árakon és magas színvonalú kiszolgálás mellett idén már közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból.

2019 első hét hónapjában a Wizz Air több mint 3,2 millió utast szállított alacsony viteldíjas magyarországi járatain, ami 7%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában. A Wizz Air Budapestről és Debrecenből már 83 útvonalon repül 30 országba. A Budapest és Odessza között közlekedő járatot a Wizz Air Airbus A320-as repülőgéppel teljesíti.