Lamborghini Aventador, Justin Bieberrel – így szilvesztereznek a milliomosok!

Világszerte idén is egymást érik az extrém, és persze extrém drága újévi partik. Akinek van elég pénze, együtt bulizhat Justin Bieberrel, megelőzheti az időt szuperszonikus géppel, hogy Sydney-ben és Los Angelesben is megünnepelje 2016 utolsó másodperceit.

silv5

Sztárokra alapozta szilveszteri luxus partiját a világ leghíresebb és legexkluzívabb szállodái közé sorolt Fontainebleau Miami Beach Hotel: azok, akik kifizetik a félmillió dolláros „beugrót” együtt búcsúztathatják az évet a popsztár Justin Bieberrel, az énekes-dalszerző Skrillex-szel  és a zenei producer Marshmelloval.

justin-bieber-tour_778x436

Noha a hírességek főként a gazdag családba született tinédzsereknek, a velük közös szelfiket gyűjtő multimilliomosoknak lehetnek vonzók, azért a félmillió dolláros szilveszteri csomag több egyszerű „sztársimogatásnál”.

Az ügyfeleket – és legfeljebb kilenc vendégüket – egy luxushajóval viszik a hotelhez, amelynek egy különleges penthouse lakásába chekolhatnak be öt napra. A közel ezer négyzetméteres, több szintes, öt hálószobás, hat fürdőszobás „apartmant” minden elképzelhető extrával felszerelték, többek között saját medencével és jacuzzival is rendelkezik. Szilveszter előtt és után a vendégek számtalan különféle program közül választhatnak. A luxushenyélést megszakíthatják jachtkirándulással, vagy autózhatnak a világ legmenőbb sportkocsijainak egyikével: választhatnak például Lamborghini Aventadort, Ferrari 488-ast, Rolls Royce Phantom-ot vagy McLarent. Szilveszter éjjel az exkluzív csomag vásárlói a legjobb asztal kapják Justin Bieber újévi medencés koncertjén, és persze VIP-helyről élvezhetik Skrillex és Marshmello zenei performanszát is. Ahogy szilveszter éjjel, úgy az öt éjszakás vendégeskedés minden napján egészen különleges kulináris élményben lehet része annak, akik kifizeti a félmilliós dolláros csomagot. A gasztronómiai luxusutazás minőségéről mindent elárul, hogy nem egy alkalommal a szálloda világhíres éttermeinek chefje személyesen főz a vendégeknek, s külön túrát vezet számukra a konyhák birodalmába. A szilveszteri mulatság másnapján két órás spa-kezeléssel lehelnek életet a buliban megfáradt VIP-vendégekbe. A kúra után az ügyfelek egy könnyű shoppingolással jutalmazhatják meg magukat az új év első napján: beválthatják a szilveszteri csomaghoz járó vásárlási kupont, százezer dollárért vásárolhatnak a hotel ékszerboltjában és butikjában.

Másféle különlegességet kínál egy légitársaság, amely azokat a jómódú ügyfeleket várja, akik időutazással búcsúztatnák az óévet. Az, aki kifizet fejenként 7380 fontot, durván 2,6 millió forintot – vagy összesen 18 utas számára kibérli úgy 46 millió forintért az egész gépet –  felszállhat a PrivateFly Gulfstream G650 típusú repülővel megtett szilveszter éjjeli Sydney-Los Angeles járatára, s kétszer ünnepelheti meg ugyanannak az évnek az utolsó másodperceit. A „trükk” csak annyi: a két város között 19 óra időeltolódás van, Los Angeles ennyivel jár Sydney előtt, a 956 kilométeres utazósebességre képes gépnek viszont elég 11 óra is az utazásra. Vagyis – ahogy a hirdetésben igen szellemesen megfogalmazták – összesen nyolc óra party időt lehet nyerni. A program szerint az utasok december 31-én este nyolckor kezdhetik meg a mulatozást a Sydney Opera VIP meghívottjaként, vagy a legendás tűzijátékot egy fenséges vacsora közben szemlélve a Park Hyatt Sydney luxus étterméből, majd pedig hajnali kettőkor száll fel a gép Los Angeles felé. A repülés során borokat, pezsgőt és vacsorát szolgálnak fel, de akár filmet nézhetnek, táncolhatnak is az utasok. Arra is van lehetőség, hogy az utasok a kinyitható ágyon, vagy a kabinban rápihenjenek az amerikai bulikra. A gép Los Angelesben a helyi idő szerinti délután hatkor landol így újabb alapos szilveszteri buliba kezdhetnek a különleges utazás résztvevői.

A szinte elképzelhetetlen luxusáról, kényelméről és persze magas árairól ismert dubai Burj Al Arab hotel nem kínál sztárokat és időutazás sem szilveszter éjjel, csak egy gálavacsorát.

burj

A tengerparti étteremben szervírozott ital és étel különlegességek között élő koncertekkel, akrobaták és más művészek előadásaival szórakoztatják a vendégeket, akik éjfélkor az Egyesült Arab Emirátusok „leghosszabb tűzijátékát” tekinthetik meg. A korlátlan alkoholfogyasztással is járó gálavacsora egy pár számára valamivel több mint 600 ezer forintba kerül. Ebben az árban persze csak az esti program van benne, a szállásért külön kell fizetni: ha a pár csak egy szilveszteri hétvégét, három éjszakát tölt a hotelben, akkor legalább 3 millió forintos számlára számíthat – ennyi pénzért egyébként a szálloda legkisebb, 170 (!) négyzetméteres, tengerre panorámás szoba jár.

A félmillió dolláros víkend Miamiban, a szilveszteri időutazás és a fényűző arab évbúcsúztatás meglehetősen drága módja az esztendő lezárásnak, de messze nem szokatlan a multimilliomosok között. Roman Abramovich, orosz oligarcha például tavaly a 90 millió dolláros birtokán rendezett bulit, amelyre a Red Hot Chili Pepperst „bérelte fel” zenekarnak, vendégei többségét – mások mellett George Lucast és Jon Bon Jovit – a szuper jachtján vitte a partiba, ahol a menü kaviár és sushi volt, amit Cristal és Ruinart pezsgővel öblítettek le. Abramovich-hoz hasonlóan bőkezű ünnepséget rendezett 2014-ben egy amerikai milliárdos a Las Vegasban működő menő nightclubban és étteremben, a Hakkasanban: félmillió dollárt fizetett harminc liter Armand de Brignac pezsgőért – igaz, az árban benne volt egy gyémánt ékszer és egy, a DJ aláírásával ékesített aranylemez is. Nem kevésbé extrém szilveszteri buli volt, amikor egy mifelénk ismeretlen, ám Amerikában nagy névnek számító plasztikai sebész, a műtétet kötötte össze mulatsággal. A pácienst és partnerét szilveszter éjjel New Yorkban vitték bulizni, VIP asztalt biztosítottak számukra Lady Gaga koncertjén, majd az új év első napján első osztályon Miamiba reptették őket, ahol öt csillagos hotelben kaptak szállást egy hónapra. Ez idő alatt aztán elvégezték a mellszépészeti beavatkozást az ügyfélen potom százezer dollárért.

szilv1

Persze nem is kell messzire menni Európától annak, aki igazán exkluzív környezetben akarja búcsúztatni az óévet, és még a pénzt sem sajnálja erre. A világ legnagyobb szilveszteri bulijának helyt adó Berlinben a számtalan sztárt felsorakoztató szabadtéri fesztivál központjának számító Brandenburgi kapujában áll az elegancia egyik etalonjának számító Hotel Adlon Kempinski, ahol a welcome pezsgővel várt vendégnek, párjával együtt 4.194 eurót – 1 millió 300 ezer forintot – kell fizetnie egy lakosztályért  a december 30., 31. és január 1-jei éjszakáért. A csavar az, hogy a minimum három éjszakás csomag első és utolsó éjszakáit 434 euróért kínálják, miközben a buli fővárossá váló Berlinben a szilveszteri éjszakáért 3.328 eurót, nagyjából egymillió forintot kell leszurkolni.

A hazai utazási irodákban szerzett információink szerint a magyar milliomosok jó messze, jó helyekre – a kedvencek közé tartozik Mauritius, Seychelle, de Thaiföld már nem számít olyan menőnek -, jó drágán, de extra igények szerint mennek szilveszterezni. Az egyik legnagyobb luxus igény az volt, amikor az egyik tehetősebb egyik honfitársunk családjával, néhány millióért, Floridában bérelt a tengerparton egy házat, komplett személyzettel, beleértve a pincéreket is.

boda-érsekm

 

 

 

Legyél az első hozzászóló "Lamborghini Aventador, Justin Bieberrel – így szilvesztereznek a milliomosok!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*