Leáll az EasyJet is

Az EasyJet is kiveszi részét az Air Berlin-ből

Eddig tartott ki az EasyJet: a BBC értesülései szerint a fapados légitársaság mostantól földre kényszerítette repülőgépparkját.

A példátlan utazási korlátozásokra hivatkozva az EasyJet is úgy döntött, hogy leállítja összes repülőgépét, egyetlen járatás sem indítja el.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint a korábban vártnál több mint kétszer nagyobb, 250 milliárd dolláros bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési iparágnak. Az IATA szerint a 2019-es szinthez képest mintegy 40 százalékkal csökken a felkínált kapacitás, a járvány után pedig elhúzódik majd az iparág fellendülése.