Elhallgat a Big Ben, a Piccadilly fények nélkül marad

Egy ideig nem kereshetjük fel a londoni parlament világhírű toronyóráját a Big Bent, amely el is hallgat hosszabb időre.

A London ikonikus nevezetességének számító 157 éves szerkezetre, amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra, 29 millió fontos költségvetéssel három évig tartó rekonstrukció vár. A harang ugyan nem a 11 milliárd forintos felújítás teljes időtartamára némul el, de az érdeklődőknek így is hosszabb időre nélkülözniük kell a brit fővároshoz kötődő, jól ismert dallamot.

Az 1859 óta működő Big Bent és a számára otthont teremtő tornyot, amelyre az évszázadok alatt szintén ráragadt a Big Ben elnevezés (annak ellenére, hogy II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója, 2012 óta hivatalos elnevezése Erzsébet-torony) legutóbb 1983-ban újították fel.

A londoniaknak és a turistáknak az is rossz hír, hogy 2017-ben, a Big Ben mellett  brit főváros egy másik világhírű látványosságát, a Piccadilly Circus 1908 óta hódító, háznyi méretű fényreklámját is felújítják, ami így szinte egész évben nem lesz látható.

Legyél az első hozzászóló "Elhallgat a Big Ben, a Piccadilly fények nélkül marad" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*