A lopakodó kék naszád – VW Passat Variant GTE TSI plug-in hybrid teszt

A lopakodó kék naszád

Egy Volkswagen, aminek utána néznek? Nem jellemző ez a márka modelljeire, amelyeknél jobbára a látvány elé helyezik a minőséget és a megbízhatóságot. A plug-in hybrid Passatnak mégis sikerült elérnie, hogy utánaforduljanak – ha másért nem, akkor hangtalansága miatt. VW Passat Variant GTE TSI plug-in hybrid teszt.

A tökéletes kiszámíthatóságot és maximális precizitást sugárzó Passáttal a Volkswagen meghódította a legnagyobb flottavásárlói kört, a „színtelen-szagtalan” német üzletember réteget. Ezzel pedig legott igazolta: 2017-ben is lehet sikeresnek lenni anélkül, hogy merész külsőt, különféle design-trükköket, látványra utazó karosszériaterveket alkalmaznának. Bőven elég az is, ha az elegánsan visszafogott kocsi egyszerűen csak nagyon jó – márpedig a Passat, legyen szó benzines vagy dízel verzióról, mércének számít kategóriájában.

A lopakodó kék naszád

Ezt nimbuszt még a dízelbotrány sem tudta lerombolni – már csak azért sem, mert időközben azért az is kiderült, hogy ebben az ügyben a VW sem ludasabb az összes többi gyártónál. Csak valamiért – a megfejtésben segíthet, hogy a patália Amerikában robbant ki, ahol a helyi gyártók nem a legszebb éveiket élik – éppen a világ legnagyobb autógyártó címért harcban álló VW-n csattant először az ostor. Azóta viszont máshonnan is hallani csattanást, koppanást…

A lopakodó kék naszád

Persze a dízelbotrányt már nem sokáig emlegetjük, különösen azért, mert a jövő – amely most nagyon úgy néz ki, hogy az elektromos autóké – már elkezdődött. És persze a VW is hozzákezdett ahhoz, hogy bemutassa: ezen a terepen is jól mozog. Annak, hogy nem levegőbe beszélnek, s a technológiát valóban csúcsra járatják, ékes példája a nálunk teszten járt plug-in hybrid Passat – még akkor is, ha GTE nem tisztán elektromos modell. Az ugyanis példaértékű, és egyértelműen a technológia fejlettségére utal, ahogy összehangolták a hagyományos és az elektromos motorokat. Leírva persze pofon egyszerű azok működése, kooperációja. A Passatot – amelynek hybridségét kívül és belül is kék designelemek árulják el –, ellátták egy 115 lóerős elektromos és egy 1,4 literes, benzines, turbós 156 lóerős motorral.

A lopakodó kék naszád

Ha az akkuk fel vannak töltve, akkor elviekben akár 50 kilométert is megtehetünk az autóval tisztán elektromos üzemmódban. Ilyenkor is meglepően dinamikusan lódul meg az autó, akár 130-as tempóig – persze szinte teljesen hangtalanul. Erre amúgy nem is árt figyelni, mert „lopakodó” üzemmódban a gyalogosok sem hallják a kocsit.

A lopakodó kék naszád

Ha az akkuk lemerülnek, vagy extra erőre van szükség, akkor bekapcsol a benzines motor is. E kooperáció révén az átlagfogyasztás szürreálisan alacsony – elméletileg, feltöltött aksikkal indulva akár két liter benzinnel is megtehetünk száz kilométert. A hangsúly persze az elméletileg szón van, ezt leginkább laboratóriumi körülmények között lehet elérni, de a gyakorlatban mért öt-hat literes fogyasztásra sem lehet panasz: ne feledjük, hogy egy hatalmas, közel 4,8 méter hosszú, 1665 kilogrammos, alapból 650 literes csomagtartójú, öt ember számára kényelmes, nagy rakterű kombiról van szó.

A lopakodó kék naszád

A töltés sem okoz gondot. Sima 230 voltos hálózatról is tölthetők az akkuk: a hűtőrácson, takarólemez mögé rejtetve találjuk a konnektort, és, ha nem is sokat, de fékezéssel, motorfékkel is tölthetjük az akkut. Érdemes megemlíteni a kocsi „varázsgombját.” Ha megnyomjuk a GTE feliratú gombot, akkor a rendszer minden tartalékot mozgósít: 400 newtonméter forgatónyomaték mellett 218 lóerő lendíti meg a hatalmas autót: a százat 7,6 másodperc alatt éri el a kocsi, a végsebessége pedig 225 km/h.

A lopakodó kék naszád

S, hogy csúcstechnológián túl milyen a GTE? Épp olyan, mint a többi Passat: nagy érzelmi kitöréseket még autós emberekből sem vált ki, ám a tökélyre fejlesztett ergonómia, a rend és a precizitás előtt kalapot kell emelni. A vezetőt segítő rendszerek sokasága dolgozik a GTE-ben, de ebből csak annyit érezni: ha kell, fékez helyettünk, jelez, ha baj van, gyorsít, ha szabad az út – szóval figyel értünk és kiegészít minket. A kezelőszervek, az infotainment-rendszer kitaláltságáról, működéséről pedig mindent elárul az: sokáig kerestünk hibákat, de csak annyira jutottunk, hogy lehetne több USB-csatlakozási lehetőség…

A lopakodó kék naszád

Mindennek persze ára van: a Passat GTE alapára akciók nélkül 13,5 millió forinttól indul, de extrákkal 17-19 millióra is felugorhat az ár. Ezt ellensúlyozz a kis fogyasztás mellett a GTE-hez járó zöld rendszám, amely többek között az ingyenes parkolással segít spórolni a jómódú tulajnak…

Legyél az első hozzászóló "A lopakodó kék naszád – VW Passat Variant GTE TSI plug-in hybrid teszt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*