LOT: a Malév utáni piaci rést tölti be a lengyel légitársaság

A Budapest és Szöul közötti új, közvetlen összeköttetéssel, illetve számos budapesti ráhordó járat beindításával a LOT azt a piaci rést tölti be, amelyet a Malév hagyott maga után 2012-es csődje után, és ebben a lépésében a magyar kormány is támogatja – nyilatkozta Rafal Milczarski, a LOT Polish Airlines vezérigazgatója az MTI-nek.

A dél-koreai főváros repülőterére indított új járatról hangsúlyozta: meg kellett győzni a koreai felet, hogy a LOT nem a szabályok megkerülésével akar versenyelőnyhöz jutni, hanem mindkét ország érdekében szeretné a járatot üzemeltetni. Hozzátette: hisz abban, hogy ha Dél-Korea látni fogja az előnyöket, akkor engedélyezni fogja a napi járat indítását is, amely a gazdasági élet és az üzleti utazás fellendítéséhez nélkülözhetetlen.

Rafal Milczaraski aláhúzta, hogy a LOT fontos stratégiai döntést hozott, amikor eldöntötte, hogy új bázist nyit a saját országán kívül, és az új járatok beindítása utána  LOT magyar leányvállalatot hoz létre, amely magyar engedélyekkel repül majd.  Elmondta azt is, hogy a LOT fejlődéséhez a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is fejleszteni kell, és ebben a légitársaság partnerséget ajánlott az üzemeltető Budapest Airportnak, mivel álláspontja szerint a két félnek szorosan együtt kell dolgoznia.

Megjegyezte, a LOT már bizonyította szándékát, most a Budapest Airportnak kell bizonyítania, hogy képes hatékonyan működő gyűjtő-elosztó repülőteret üzemeltetni. A legfontosabb feladatnak az utasok és csomagjaik schengeni és nem schengeni övezet közti zökkenőmentes váltását, valamint a ráhordó járatok kiszolgálását nevezte.

A LOT július végén jelentette be, hogy jövő tavasszal öt új útvonalon nyit járatokat és Budapestről Stuttgartba, Szófiába, Belgrádba, Prágába és Bukarestbe is el lehet majd jutni a cég repülőgépeivel.