MÁV-START: téli menetrend, sok újdonsággal

Jó hír, hogy a 42 új és a további hat FLIRT motorvonat mindegyike forgalomba állt, így a budapesti elővárosi közlekedésben, a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon csak FLIRT motorvonatok közlekednek az új menetrend szerint. A Budapest–Kunszentmiklós–Tass–Kelebia vonalon munkanapokon az elővárosi forgalomban, hétvégén pedig Kelebiáig is az új motorvonatokkal juthatnak el úti céljukig az utasok.

A felújított, modernizált személykocsik, valamint az ÖBB-től vásárolt kocsik lényeges utazási színvonal-emelkedést jelentenek a kelet-magyarországi régióban, a Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza/Sátoraljaújhely és Füzesabony–Eger vasútvonalakon. A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonalon valamennyi Budapest–Záhony viszonylatú sebesvonat, illetve a Cegléd–Záhony viszonylatú személyvonatok egy része szintén felújított járművekkel közlekedik.

A Budapest–Győr útvonalon a belföldi InterCity vonatok óránként járnak: az egyik órában szombathelyi, a másik órában soproni végállomással. Az InterCityk Tatán és Komáromban is megállnak. Az elővárosból ingázók kényelme érdekében munkanapokon Budapest és Tatabánya között, mindkét irányban öt-öt új vonat közlekedik. Munkanap reggel két gyorsvonat indul Hegyeshalomból, amelyek Győr után a szokásos helyek mellett Tóvároskerten és Biatorbágyon is megállnak, ezek párjaiként délután három vonatot indítunk a Keleti pályaudvarról. Ezzel a Győr és Budapest között munkába járási vagy tanulmányi célzattal utazókra is gondolt a vasúttársaság. Az óránként induló elővárosi vonatok december 13-ától meghosszabbított útvonalon, Győrig közlekednek. A kínálatot kiegészíti az Arrabona IC Győrtől és egy pár közvetlen Budapest–Győr–Celldömölk–Szombathely közötti gyorsvonat, valamint az iskolaidőben vasárnap délutánonként közlekedő Talentum-Expressz. Vasárnaponként a csúcsforgalomban 17:35-kor Győrből Budapestre, 19:40–kor pedig Budapestről Győrbe is indulnak expresszvonatok, Vaskakas néven.

A késő esti órákban két új vonat indul Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra és vissza. Napi tizenhárom vonat meghosszabbított útvonalon, Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekedik. További három vonat szintén hosszabban, munkanapokon Kőbánya-Kispest és Kápolnásnyék, hétvégén és ünnepnapokon Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekedik. Gyorsabb eljutás Budapest és Tapolca között. A Budapest–Tapolca vonalon a gyorsvonatok menetideje jelentősen csökken, a fővárosból Balatonfüred két órán belül, Tapolca három órán belül elérhető.

A Kelenföld–Székesfehérvár vonal és a Lepsény–Szántód-Kőröshegy vonalszakasz felújításának és korszerűsítésének köszönhetően a gyorsvonatokon Budapestről Nagykanizsára és Keszthelyre átlagosan 15 perccel, a visszaúton 10 perccel csökken az utazási idő.

A Bécsbe utazók számára változást jelent, hogy a decemberi új menetrenddel minden vonat, amelynek eddig Wien Westbahnhof volt a végállomása, a Hauptbahnhofra érkezik, így a bécsi EC vonatok, valamint az éjszakai Dacia és Chopin nemzetközi gyorsvonatok is. A Bécsen át Münchenbe és Zürichbe közlekedő vonatok sem érintik a Westbahnhofot. Az útvonal módosulása Budapest felől nézve fél órával gyorsabb eljutást jelent Linz, Salzburg, Innsbruck, München és Zürich irányába. A bécsi vonatok az eddig megszokotthoz képest fél órával később indulnak majd a Keleti pályaudvarról, és a visszaúton ugyanúgy 30 perccel korábban fognak érkezni. (Kivétel a Kálmán Imre EuroNight vonat.)

A vasúti kínálat mindezek mellett változatlan marad, egy-két újdonsággal: a Bécsből Budapestre eddig reggel induló Lehár EC délután fut ki a pályaudvarról, az eddig Bécs és Debrecen között közlekedő Hortobágy EC vonat útvonala pedig meghosszabbodik Nyíregyházáig. A Bécs–Belgrád közötti Avala változatlanul az utasok rendelkezésére áll. Ez utóbbi két vonat Budapest-Keletin keresztül közlekedik, így az Avala EC az új menetrend szerint nem Kecskemét, hanem ismét Kiskőrös érintésével jár. Az EURegio-vonatok Hegyeshalomban mindkét irányba csatlakozást biztosítanak a távolsági vonatokra, így egyaránt kedvezőbb átszállással érhető el Budapestről Parndorf és Bruck, valamint a Győr és Mosonmagyaróvár közötti településekről Bécs.

Az előző évben kizárólag a téli és nyári szezonban, heti egyszer közlekedő Budapest–Moszkva járat az új menetrendi évben már újra naponta jár, kedvező indulási és érkezési időpontokkal. A mindössze egy éjszakát igénybevevő utazás kényelmét tovább fokozzák a modern hálókocsik, valamint a Budapest–Varsó szakaszon közlekedő étkezőkocsi szolgáltatásai.

Az idei adventi időszakban is kedvező áron kínál vasúti utazási lehetőségeket a MÁV-START a környező országok karácsonyi vásáraiba. Advent Eurocity néven pedig mentesítő vonat közlekedik szombatonként, Budapest és Bécs között. Néhány lehetséges célállomás az évről évre népszerű Bécs mellett: Pozsony, Prága, Brno, Varsó, Krakkó, Drezda, Linz, Salzburg és Graz. A nemzetközi vonatokra mielőbb érdemes helyjegyet váltani, mert az adventi időszakban zsúfoltság várható, és például Ausztriában az ÖBB jegyvizsgálói leszállíthatják a járatokról az álló utasokat. A pályaudvari sorban állási idő csökkentése érdekében azt javasolja a vasúttársaság, hogy az utasok menetjegyüket interneten, vagy pénztári elővétellel vásárolják meg.
 

Legyél az első hozzászóló "MÁV-START: téli menetrend, sok újdonsággal" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*