Megállapodás született a Hévízi-tó védelméről

 Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára az ünnepélyes aláírás kapcsán elmondta: a Hévízi-tó az egyik olyan “nemzeti kincsünk, amelynek védelme méltán érdemel megkülönböztetett figyelmet”.

Hozzátette: az egyik legfontosabb feladat ma a vízkészlet-gazdálkodás, amely eddig kissé elhanyagolt terület volt, mivel nem voltak pontosan tisztában azzal, hogy milyen vízkészletek vannak.
A megállapodás az önkormányzat és a zöldhatóság közötti gyorsabb információáramlást, a térség fejlesztéseivel kapcsolatos környezetvédelmi kérdések hatékonyabb tisztázását segíti elő.

Kovács Péter hozzátette, hogy a tórendszer összetett természeti képződmény, amelyet ha szennyezés ér, esetleg csak évtizedek vagy évszázadok múlva jelentkezik a hatása. Ezért kell a védelemre helyezni a hangsúlyt, s ebben az önkormányzatokra nagy szerep hárul.

A helyettes államtitkár kifejtette: a vízgazdálkodás célkitűzése, hogy kevesebb vizet használjunk és azt minél hatékonyabban. Az elfolyó termálvizekkel is kezdeni kell valamit, mert nemcsak áldásos, de káros hatásuk is van, a fürdővizek visszasajtolása azonban nem jöhet számításba, mert nagyon magas fokú tisztításra lenne ehhez szükség.

Papp Gábor polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat a környezet- és természetvédelemre, valamint a turizmusra kiemelt figyelmet fordít, de a kettő elválaszthatatlan egymástól, s minden a gyógytóra épül. Hozzáfűzte, hogy a környezetvédelmi hatósággal eddig is jó volt az együttműködésük, de a megállapodás révén szorosabbá és hatékonyabbá válhat a tevékenységük.
A megállapodást kezdeményező Rábai József, a város környezetvédelemért felelős alpolgármestere azt mondta: az önkormányzat saját költségén kidolgozott egy átfogó tóvédelmi programot, de a megvalósítás forráshiány miatt még várat magára.

Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója kiemelte, a Hévízi-tó és térsége olyan világkincs, amire a felügyelőségnek még több figyelmet kell fordítania.

Az igazgató az MTI kérdésére elmondta, most nincs olyan építkezés vagy nagymértékű vízkivétel, ami a Hévízi-tó vízbázisát, minőségi vagy mennyiségi állapotát bármilyen formában is veszélyeztetné.

Legyél az első hozzászóló "Megállapodás született a Hévízi-tó védelméről" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*