Megérkezett a 250. Airbus az easyJethez

E kerek csatlakozás Hamburgban történt 2015. április 22-én. A 250. gép fogadására szervezett eseményen részt vett Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója, Jean-Paul Ebanga, az Airbus hajtóműveit gyártó CFM elnök-vezérigazgatója, valamint Didier Evrard és Christopher Buckley, az Airbus képviseletében. Az Európában legtöbb Airbusszal rendelkező légitársaság 2003-ban vette át első repülőgépét, egy 156 üléses A319-est, 2009-ben pedig az első, kifejezetten az easyJet igényeinek megfelelően kialakított A320-ast.

„Alig négy éve ünnepeltük 200. repülőgépünk átvételét, valamint, hogy a legfiatalabb légitársaságként értük el a 200 repülőből álló flottát, és most újra megdöntöttük ezt a rekordot. Tovább dolgozunk azon, hogy a repülés egyszerűbb és elérhetőbb legyen, és hogy Európa vezető légitársaságává válhassunk. Ez az esemény egy újabb mérföldkő az Airbusszal kötött hosszú távú együttműködésünkben” – mondta el Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója.

„Jó érzés látni az easyJet folyamatos növekedését és sikerét, de még jobb érzés tudni, hogy ebben az Airbusnak is része van. Az easyJet megrendelései tovább erősítik az A320-as gépcsalád megítélését” – tette hozzá Didier Evrard, az Airbus alelnöke.
11 550 előrendelésével és világszerte 315 ügyfelével az Airbus A320-as gépcsalád a világ legnépszerűbb keskeny törzsű repülőgépe.

Airbus és easyJet, a tények:

– az easyJethez 2011-ben érkezett meg a 200. Airbus,

– a tervek szerint 2019-re a repülőgépei számát 300 fölé emeli a légitársaság,

– az easyJet gépek átlagéletkora 6 év,

– a Sharklet szárnyakkal akár 4 százalék üzemagyag is megtakarítható,

– az easyJet a világon a legfiatalabb 250 repülőgéppel rendelkező légitársaság,

– az easyJet gépeit Hamburgban és Toulouse-ban szerelik össze,

– az A319-es és az A320-as gépek CFM International CFM56-5B hajtóművel felszereltek.

Legyél az első hozzászóló "Megérkezett a 250. Airbus az easyJethez" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*