Megérkezett az új Suzuki Swift!

Új Suzuki Swift

hirdetés

A Genfi Autószalonon debütált az új Suzuki Swift, amely most megérkezett Magyarországra, és hamarosan már kapható is lesz.

Ügyesen újították meg a japán mérnökök az itthon rendkívül népszerű Swiftet: a kocsi úgy őrizte meg karakterét, hogy szinte minden „porcikájában” átalakult. A széles vállvonal, a fekete A-oszlopok és a függőlegesen elrendezett első és hátsó lámpák vagány külsőt adnak éppúgy mint az, hogy rövidebb, alacsonyabb, szélesebb lett a karosszéria.

Új Suzuki Swift

Szélesebb, laposabb, vagányabb

Az alacsony súlypontot a sötét oszlopok is hangsúlyozzák, amelyektől úgy tűnik, mintha lebegne a tető. Az oszlopba süllyesztett hátsó ajtókilincsek még stílusosabbá. sportosabbá teszik a megjelenést, míg az egyedi LED-es fényszórók és kombinált hátsó lámpák a fejlett technológiát emelik ki. Érdemes megemlíteni: a nemrég megújult Ignist is vagányabbá tették elődjénél, s bejött az irány, hiszen a kis Suzukit “viszik mint a cukrot.”

Látványos beltérrel jön az új Suzuki Swift

„A modellre leginkább jellemző fürgeség érzetét az alaposan átszabott műszerfal emeli ki az utastérben, míg a merészen sportos fehér és selyemfényű krómozás a fekete alaptónussal kombinálva kontrasztos belteret teremt.” – olvasható a Suzuki közleményében. Ami biztos: a korábbinál jobban a vezető felé fordított középkonzol, az alul csapott kormánykerék, az optimalizált formájú első ülések és rugókialakítás, valamint a magasított oldalpárnák, mind mind sportosabbá teszik a belteret.

Új Suzuki Swift

A belteret is sportosabbra szabták

Említésre méltó még a multimédiás részleg, amely Bluetooth-kompatibilis, a 7″-os érintőképernyő alkalmas okostelefon kijelzőjének tükrözésére, az USB-csatlakozó mellett pedig és SD-kártyanyílást is találunk. A csomagtér 265 literes, amely az üléstámlák ledöntésével akár 579 literesre is növelhető.

Felemelő vezetési élmény

Az új Swift karosszériája úgy lett erősebb, biztonságosabb, hogy közben a jármű össztömege 120 kilogrammal csökkent, a kocsi mindössze 840 kilogrammot nyom. A súlycsökkentés mellett segíti a menettulajdonságok javítását az újratervezett felfüggesztés is. Az új Swift kétféle benzinmotorral lesz induláskor elérhető a hazai márkakereskedésekben.

Új Suzuki Swift

Modern vezetéstámogató rendszerek is elérhetők az új Swifthez

Az 1,0 literes BOOSTERJET a Balenoból már ismert különösen jó nyomatékkal bíró erőforrás. Az 1,2 l-es DUALJET motor pedig átlagosan öt százalékkal gazdaságosabb, mint a korábbi modellé volt. Az új Swiftben jelenik meg elsőként a Suzuki fejlett, kétérzékelős fékasszisztens rendszere, és elérhető lesz a fényszóróvezérlés, amely automatikusan kapcsol a távolsági és a tompított világítás között a többi járműtől a fényviszonyoktól függően.

Legyél az első hozzászóló "Megérkezett az új Suzuki Swift!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*