Meghódítja Európát a Mahan Air

A járatfejlesztési igazgató elmondása szerint az első célok egyike London és Párizs lesz.

A 2014-es Irán ellenes szankciók enyhítésének hála, még ha lassan is, de élénkül a közlekedés az ország, illetve Európa és Amerika között.

Ahogy azt a január végi EMITT turisztikai vásáron Hossein Hosseini, a Mahan Air marketing és járatfejlesztési igazgatója elmondta, rendkívül sikeresen zárták a 2015-ös évet. Növelték járataik számát külföldön, tavaly új desztinációként München és Milánó szerepelt a repertoárjukban. Január közepe óta gépeik újra repülnek Moszkvába, február 14-től pedig ismét célba veszik Kijevet.

A 2016-os tervek között London és Párizs mellett Stockholm és Koppenhága is szerepel. A sok új járathoz néhány új gép is dukál: a légitársaság használt A340-600-as típusú gépek beszerzését tervezi.

 

Legyél az első hozzászóló "Meghódítja Európát a Mahan Air" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*