Megkezdődött a jubileumi 40. EFOTT Velencén

Köszöntőjében Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) országos elnöke emlékeztetett arra, hogy az 1976 nyarán 25 felsőoktatási intézménnyel megszervezett rendezvény – amelyen mintegy háromszáz fiatal szórakozott együtt – akkora fesztivállá nőtte ki magát, hogy korábban Velencén több mint 86 ezer, majd 88 ezer, később pedig 92 ezer fiatal részvételével rendezték meg.

Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kijelentette, az elmúlt 40 évben mindig is megvoltak az időszakai a komoly munkának, a tanulásnak, de a szórakozásnak is, amire jó alkalom az EFOTT. Schanda Tamás ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy a fesztivál alkalom a találkozásra az ország különböző helyeiről érkező diákoknak.

Velence polgármestere, Koszti András elmondta, a helyieknek nyújtott kedvezményes jegyekkel, a forgalomirányítás megszervezésével és a folyamatos akusztikai ellenőrzésekkel azon dolgoznak, hogy a fesztiválra érkező napi több tízezer ember jól érezze magát, de ne legyen nagy teher a településen élőknek.

Az EFOTT nemcsak fesztivál, hanem komplex élmény, 24 órás programot kínál a résztvevőknek 22 hektáron – jelentette ki Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. A zenei programok 12 helyszínen zajlanak, több mint 250 produkció lesz látható és hallható. Fellép mások mellett a húszéves jubileumát ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a Punnany Massif, a Quimby, a Wellhello, a PASO, a 30Y, a Tankcsapda, az Anna and the Barbies, a Subscribe, a Leander Rising és a Biebers.

Az EFOTT záróeseménye egy színpadi elemekben és látványvilágban gazdag négyórás koncertfolyam lesz, amelyen az elmúlt négy évtized magyar könnyűzenéjének fontos pillanatait idézik fel közös produkciókkal. A Mary PopKids Somló Tamással, a Magashegyi Underground Bornai Tiborral, a Kaukázus Vincze Lillával, a Wellhello Náksi Attilával, a Punnany Massif Ganxsta Zolival és Big Daddy Lacával, az Intim Torna Illegál Kozsóval, a Hősök az Animal Cannibalsszal, a Brains pedig Kállay-Saunders Andrással együtt zenél.

Forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Megkezdődött a jubileumi 40. EFOTT Velencén" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*