Megúsztuk! Nem lesz karácsonyi sztrájk a Ryanairnél

Az utolsó pillanatban engedett a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary, így elmarad a sztrájk

hirdetés

Az utolsó pillanatban engedett a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary, így elmarad a sztrájk.

Nem akarta megkockáztatni a cég első sztrájkját a Ryanair légitársaság vezérigazgatója, Michael O’Leary, főleg nem karácsony előtt, így pénteken bejelentette, hogy elismeri a pilóták szakszervezeteit és hajlandó kollektív szerződésekről tárgyalni – írta a Guardian alapján az Index. Ehhez viszont az kellett, hogy a cég ír, olasz és német pilótái is azzal fenyegessenek, hogy karácsony előtt leállítják a Ryanair járatait és ezzel megbénítják fél Európa légi közlekedését.

A Ryanair pilótái azután jelentették be a sztrájkot, hogy az ír légitársaság, amely egyetlen szakszervezeti tömörülést sem ismer el, megtagadta, hogy a szerződések módosításáról egyeztessen. A sztrájk bejelentése után a Ryanair olaszországi pilótáit a vállalat levélben figyelmeztette, hogy a munkabeszüntetés miatt szankciókkal sújthatják őket, eleshetnek esetleges bérkedvezményektől vagy hátrányos helyzetbe kerülhetnek, ami jövőbeli szakmai előremenetelüket illeti.

Legyél az első hozzászóló "Megúsztuk! Nem lesz karácsonyi sztrájk a Ryanairnél" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*