Minden, amit a koronavírusról tudni kell

Vuhan Forrás: wikipedia

A koronavírus már legalább 8200 megbetegedésért és 170 halálesetért felelős Kínában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kihirdette a globális egészségügyi vészhelyzetet. Az idegenforgalomra is súlyos csapást mérhet.

Főleg Kínában terjed

A rejtélyes vírus először állatokról került emberekre, de utóbbiak már egymás között is terjesztik. Egy ember átlagosan másfelet fertőz meg a 7-12 napos lappangás és a megbetegedés időszakában. 20 százalékuknál az immunrendszer tünetmenetesen legyűri a kórt. Sokaknál pedig enyhe lefolyású a megbetegedés, akár egy megfázás. Másoknál súlyos légzőszervi megbetegedéseket idéz elő, ill. megtámadja a tüdőt. Védőoltás nincs, de a tudósok gőzerővel dolgoznak a vakcinán.

A kínai hatóságok a járvány megfékezése érdekében szinte hermetikusan lezárták a 11 milliós Vuhan városát és a Pekingtől keletre fekvő Hopej tartomány más településeit, ahol először észlelték a koronát. Ennek ellenére már Pekingből és a dél-kínai Sencsenből is jelentettek megbetegedéseket.

Vuhan látképe Forrás: wikipedia

Kormány más óvintézkedéseket is bevezetett: A kínai újév miatti munkaszüneti időszakot február 9-ig meghosszabbították, a pekingi Tiltott város és a sanghaji Disneyland bezárt kapuit a látogatók előtt. A Nagy fal Peking közeli, legfrekventáltabb része sem látogatható. Az utazási irodáknak és közlekedési cégeknek a kínaiak minden turisztikai célú utazását sztornózniuk kellett. Pekingben a regionális távolsági buszok egyáltalán nem járnak.

Máshol is felütötte a fejét

A WHO adatai szerint Thaiföldön, Vietnámban, Tajvanon, Szingapúrban, Japánban, Dél-Koreában, Malajziában és Indonéziában is van néhány megbetegedés. Sőt, a vírus a nyugati világot is elérte. Az USA-ban és Ausztráliában már felütötte a fejét. A megfertőzöttekben közös, hogy az elmúlt napokban tértek vissza Hopejből.

Európában először Franciaországban volt 3 eset: egy Párizsban turistáskodó kínai házaspár és egy Bordeaux-i francia férfi. Előbbiek Vuhanban élnek, utóbbi út volt üzleti úton volt a régióban. Kedden Németországból is jelentettek egy megbetegedést. A 33 éves bajor férfi kínai üzleti útról tért haza. Egy nagy német autóipari beszállító, a Vuhanban termelő Webasto munkatársa. Orvosai szerint nincs válságos állapotban.

Egyre több óvintézkedés – Minket is fenyeget a korona?

A légitársaságok sorra mondták le a kínai járataikat

A vuhani nemzetközi légijáratokat sorra törölték, törlik a légitársaságok. Az ázsiai országok repterein a Kínából érkezőknek hőscanneren kell átmenniük. Több amerikai légikikötőben is így próbálják kiszűrni a lázas betegeket. Ezzel összefüggésben a német külügy a reptéri ellenőrzés megnövekedett idejére figyelmeztet.

Az EU szakosított szerve, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint aligha lehet megakadályozni, hogy fertőzött személy utazzon be az Unióba. Ennek ellenére nem számolnak európai járvánnyal. A nemzetközi hírű berlini, fertőző betegségeket kutató Robert Koch Intézet szakemberei hasonló véleményen vannak. Mindkét szervezet és a német külügy közleménye is óv a pánikkeltéstől: A hagyományos influenzának, amelynek a szezonja ilyentájt kezdődik, a koronához hasonló tünetei vannak. Az influenza ellen oltás ezért különösen ajánlott, de nem kell minden lázzal járó megfázásnál a koronára gondolni.

Jótanácsok

A hatóságok a következőket javasolják az Ázsiában, különösen Kínában tartózkodóknak:

  • Kerüljék a kapcsolatot beteg emberekkel és állatokkal.
  • Fokozottan ügyeljenek a testhigiéniára, legfontosabb a gyakori, szappanos kézmosás.
  • Lázzal járó megfázás esetén haladéktalanul forduljanak orvoshoz.
  • A tömegközlekedési eszközökön mindenképp, de lehetőség szerint az utcán és zárt közösségi terekben is hordjanak szájmaszkot.
  • Kerüljék a tömegrendezvényeket.
  • Mellőzzék a piacokat, különösen, ha élő állatot is árusítanak. A gyanú szerint a vuhani piacon terjed először állatról emberre a kór.

Az utazók jogai

Társasutaknál a teljes részvételi díj visszafizetése melletti sztornót csak akkor biztosít a jogszabály, ha az úticélt a Külügyminisztérium az ’I. utazásra nem javasolt’ kategóriába sorolja. Ennek ellenére a legtöbb utazási irodánál át lehet foglalni más időpontra, vagy úticélra. Ha a szervező mondja le az utat, a teljes részvételi díj visszajár. Ezt egyébként az kínai utakat szervező kevés magyar és jóval több német utazási iroda március végéig megtette.

A repülőjeggyel rendelkezők közül, akik a karatén miatt törölt járatra foglaltak, visszakapják a vételárat. Más kínai desztinációk, például Peking esetén nem jár vissza pénz, amíg a város nem kerül az ’I. utazásra nem javasolt’ kategóriába.

Az idegenforgalmat érte el elsőként a járvány

A Kínába utazók száma tőlünk, és kontinensünk legjelentősebb idegenforgalmi piacáról, Németországból sem számottevő. Magyarországról néhány tízezren, a németektől 600 ezren utaztak tavaly. Kétharmaduk üzleti céllal. A kiutaztató irodák a lemondott kínai társasutak hatását fel tudják dolgozni.

Jóval több a Kínából beutazó turista. Nálunk 2018-ban 420 ezren voltak, Németországban 1,6 millióan. A kínaiak többsége a turisztikai célú utak pekingi vezetés által elrendelt általános törlése miatt egyelőre nem fog jönni. Ez segít elkerülni a járvány terjedését, de érzékenyen fogja érinteni a beutaztató cégeket és a szállodákat. A légitársaságok már most is érzik az üzleti utazók kiesését. A Lufthansa tőzsdei árfolyama néhány nap alatt 4 százalékot zuhant.

Az idegenforgalmi kihatásokat azokat az országokat fogja a legérzékenyebben érinteni, ahol nagy a szektor aránya a GDP-ben. A dél-kelet-ázsiai régióban elsősorban Thaiföld és Vietnám lehet a nagy vesztes. Így volt ez a 2002/03-as SARS-járvány idején is.

Petrus Szabolcs