Mórahalmi magyar minivilág

hirdetés

A történelmi Magyarország félszáz, 1910 előtt épült műemlékét bemutató szabadtéri makett múzeum nyitotta meg kapuit 2015. március 20-án, a szerb határ közelében fekvő Mórahalom mellett. A makettek között várak, kastélyok, templomok tűnnek fel, valamint a Parlament épülete, az ópusztaszeri Árpád-emlékmű, az érdi minaret, a soproni Tűztorony, a kecskeméti Katona József Színház, a tokaji kaszinó, Petőfi szülőházának kicsinyített mása. Szegedről megcsodálható a zsinagóga és az alsóvárosi ferences templom. Látható a határokon túlról a szabadkai városháza, a munkácsi vár és a gyulafehérvári érseki székesegyház is.

Dlusztus Imre álmodta meg a Mórahalom szélén fekvő Mini Hungary Parkot. Az egykori újságíró, a skanzent üzemeltető Bornemzet Kft. ügyvezető igazgatója abban bízik, hogy évente több tízezren lesznek kíváncsiak a minivilágra. Számít a mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő vendégeire, és rendhagyó történelemórák helyszínének is javasolja a parkot. A kéthektáros létesítmény kialakítása 650 millió forintba került, melyből 436 millió forintot tett ki az uniós támogatás.

A skanzen legimpozánsabb épülete a Parlament, amelyet csaknem fél éven át készítettek. Az 1:25 méretarányú makettek olyan anyagból vannak, hogy ellenállnak az extrém időjárási körülményeknek is.

Legyél az első hozzászóló "Mórahalmi magyar minivilág" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*