Most érdemes nyaralót venni

Országosan 12 ezer forinttal csökkent egy nyaraló átlagos négyzetméterára, ami egy 80 négyzetméteres ingatlan esetében csaknem egymillió forintos különbséget jelent. A Jófogás.hu 2014. nyári szezon közepén az adatbázisában szereplő ingatlanárakat vizsgálva arra jutott, hogy átlagosan 122 ezer forint/ négyzetméterért lehet saját második otthont vásárolni. Tavaly júniusban még átlagosan 134 ezer forint/m2 áron kínálták a nyaralókat.

Érdekesség, hogy divatba jött két Budapest-közeli megye: Komárom-Esztergom és Fejér a legdrágábbak közé tartozik, utóbbi elsősorban a Velencei-tónak köszönheti népszerűségét. Jelenleg mindkét megyében 188 ezer forint körül alakul a nyaralók négyzetméter ára, és a drágulás is jelentős. Tavaly ilyenkor Fejérben még átlagosan csak 160 418 forintot, Komárom-Esztergomban pedig 115 751 forintot kértek a nyaralók négyzetméteréért.

A lista végén Nógrád áll, itt akár már 64 ezer forint/ négyzetméterért szerezhetünk vásárolhatunk, de Hevesben és Jász-Nagykun Szolnok megyében sem feltétlenül drága befektetés a nyaralóvásárlás. A Tisza-tónál már 1,5 millió forintért vehetünk egy kis nyári lakot. Érdekesség, hogy a Balaton-környéki megyékben, Zalában és Somogyban például jelentős mértékben, átlagosan 40 ezer forinttal csökkentek az árak. Ugyanakkor a legdrágább üdülőket még mindig a Balatonnál találjuk, például 270 millió forintot kérnek egy tihanyi, örök panorámás, számos extrával felszerelt luxus ingatlanért.

A nyaralóárak zuhanása nem újdonság: 2010-ben volt a boom, akkor 209 ezer forintot kértek átlagosan és országosan egy négyzetméterért, ami mára majdhogy nem a felére csökkent.

(A felmérés a Jófogás.hu-n fellelhető nyaralók árának elemzésével történt, így az értelemszerűen nem teljes körű – igaz, jó támpontot adhat.)

Legyél az első hozzászóló "Most érdemes nyaralót venni" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*