Mozdulj Balaton! – szombattól harminchét strandon

Szombaton startol az idei „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvénysorozat. A szervezők a hagyományokhoz híven szombat délutánonként hirdetnek küzdelmeket több sportágban is nyár végéig. Idén 34 település 37 strandján várják a szervezett keretek között sportolni vágyókat.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, a települési önkormányzatok és városüzemeltetési szervezetek támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg – tájékoztatta a sajtót Bartsch János főszervező. Balatonfüred, Balatonszemes és Balatonszárszó ezúttal is két-két stranddal vesz részt az eseményen, új helyszínként pedig Balatonakarattya kapcsolódott a sorozathoz. A strandok egy részére új eszközök is kerültek.

A strandokon a sportolni szándékozók igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével, kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére, indítására. A programsorozat augusztus 20-ig tart, minden szombaton, amin kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak. A javasolt kezdési időpont 14 óra minden strandon.

A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Vízilabda Szövetség megállapodásának köszönhetően mintegy húsz strand (jellemzően az északi parton) kap felfújható vízilabdakapu-párokat és labdákat, hogy ezzel is népszerűsítsék ezt a hagyományos magyar sikersportágat a fürdőzők körében. A szervezők arról sem feledkeznek meg, hogy 2016 a riói olimpia éve, és az ötkarikás játékok jegyében bárki kitölthet egy-egy olimpiai totót, természetesen nyereményekért.

A programsorozat augusztus 27-én, szombaton, a szokásos helyszínen, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul, ahol a résztvevő strandok egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapata vesz részt a XII. „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozón.

A résztvevő települések:

Veszprém megye: Balatonakarattya, Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Tihany, Balatonfüred (2 strand), Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő

Zala megye: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök

Somogy megye: Balatonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes (2 strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok, Balatonvilágos

További információk: www.mozduljbalaton.hu

Legyél az első hozzászóló "Mozdulj Balaton! – szombattól harminchét strandon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*