Négy új járat, 15 év – tovább bővít a TAP Air Portugal Magyarországon

Sokkal több mint Portugália! Így is jellemezhetnék a TAP Air Portugalt, amely 2004-ben jelent meg Magyarországon. A legújabb Airbus Neo gépekkel büszkélkedő portugál nemzeti légitársaság ráadásul nemcsak Portugália legszebb tájait, hanem többek között Észak-Amerika mind több városát is közelebb hozza a hazai utasokhoz.

Az elegánsan felújított lisszaboni Portela Airportra nemcsak azoknak öröm megérkezni, akik a portugál fővárosba utaznak, hanem azoknak is – sőt még inkább azoknak -, akik tovább repülnek onnan. Márpedig egyre több olyan célállomás van már, ahova budapesti indulással is a kiváló csatlakozás lehetőségét élvezhetjük. Amint a TAP Air Portugal és a Budapest Airport napokban tartott sajtóeseményén kiderült, 2019-ben a hagyományos kedvenc New York, Miami és Boston mellett három új észak-amerikai célállomásra, Chicagoba, Washingtonba és San Franciscóba is remek átszállási lehetőséget biztosít Lisszabonon keresztül a TAP.

Másfajta irány, másfajta élmény: a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifére július 1-től közlekedik a portugál légitársaság Liszabonból, ahonnan 2019-ben is elérhető Sevilla, Malaga, Bilbao és Madrid. Külön érdekesség, hogy a portugál főváros mellett Portóból is indulnak nemzetközi járatok: a New York-i Newarkba, illetve Münchenbe, Lyonba, majd Frankfurtba. Emellett pedig továbbra is elérhetőek a klasszikus kedvencek: Madeira, Algarve, az Azori és a Zöld-foki szigetek, illetve Marokkó, Sao Tome és Principe, Szenegál, Mozambik, valamint Dél- és Észak-Amerika egyéb nagyvárosai.

Szolnok Péter, a TAP Portugal magyarországi képviselője hozzátette: a Budapest-Lisszabon járaton idén már heti 900 helyet kínálnak a Portugáliába indulóknak és a tranzit utasoknak. Akik a folyamatosan fejlődő nemzeti légitársaság legújabb kényelmes kialakítású, energiahatékony Airbus 320-as, 321-es és 330-as neo típusaival utazhatnak – a tengerentúli utakra induló A330-90neo-val elsőként a világban. A folyamatosan bővülő A330-90neo flottán egy új osztályt is bevezet a légitársaság: az úgynevezett turista plus, 96 ülést kínál majd a tengerentúli járatokon.

A szakember ezzel kapcsolatban hozzátette: reggeli budapesti járatuk kifejezetten ráhordó szerepet tölt be az észak- és dél-amerikai járatokra, bár az is igaz, hogy aki nagyobb átszállási idővel repül, annak érdemes beugrani Lisszabonba, ami 20 perc alatt elérhető a reptérről. Az eseményen Saly Sándor, a Budapest Airport Kereskedelmi Igazgatóságának járatfejlesztési menedzsere a Budapest Airport rekord eredményeit ismertette, bemutatva a cargo üzletág fejlődését, míg a WECO utazási iroda, a legtöbb TAP repülőjegyet értékesítő irodként vehetett át díjat.