Nem tudja, mi az a vámpírrák? A Debreceni Állatkertben megnézheti!

Újabb különleges fajjal gyarapodott az ország első vidéki állatkertjének gyűjteménye, miután négy lila vámpírrák (Geosesarma dennerle) érkezett az állatkert Pálmaházába.

A vámpírrákok európai viszonylatban is igazi állatkerti ritkaságnak számítanak, ez a faj Magyarországon csak Debrecenben található meg. Az állatkert célja a faj szaporításával az európai állatkerti állományuk növelése. Az egzotikus jövevények már elfoglalták terráriumukat, így a látogatók számára is megtekinthetők a természetes környezetüket idéző, buja aljnövényzetben.

A Jáva szigetén őshonos lila vámpírrák a tarisznyarákfajok jelentős részével ellentétben az édesvízi- mellett, főként szárazföldi életmódot folytat. Hátborzongató köznapi elnevezését nem táplálkozási szokásairól kapta – mindenevőként rovarokat és növényi részeket fogyaszt –, hanem éjszakai aktivitásáról és egyedülálló színezetéről: lila vagy bíborszínű páncéljáról és szinte világító, sárga szeméről. Igen kisméretű; kifejlett korára is alig éri el az 5 cm-es testhosszt. Érdekesség, hogy tudományos leírására csak 2015-ben került sor, mivel sokáig nem volt ismert pontos származási helye. Tudományos nevét arról a Dennerle nevű német akvarisztikai cégről kapta, amely a faj egyik leírójának jávai kutatását szponzorálta. A hobbiállat-iparág számára történő vadbefogások sajnos egyre nagyobb nyomást helyeznek a faj természetes populációira.