Németország: 75 millió vendégéjszaka!

hirdetés

75,5 millió vendégéjszaka – a Német Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján ez a beutazó turizmus mérlege. Ezzel a németországi nemzetközi beutazás sorban ötödször is rekorderedménnyel zárt. A tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyeken 2014. január és december között folyamatosan nőtt a külföldi vendégéjszakák száma – az előző évhez képest 3,5 millióval, amely öt százalékos növekedésnek felel meg. Még soha nem volt annyi külföldi vendégéjszaka decemberben, mint 2014-ben. Az év utolsó hónapjának eredménye összesen 5,3 millió vendégéjszaka és 9 százalékos növekedés.

„Ez a kiemelkedő mérleg is alátámasztja, hogy Németország megérkezett a nemzetközi úti célok legfelső ligájába. Az UNWTO Turisztikai Világszervezet legfrissebb előrejelzései szerint ebben az évben a nemzetközi utazási forgalom három-négy százalékos növekedésnek néz elébe. Németország az elmúlt évek dinamikus fejlődésére építve átlagon felüli növekedésre számít. Ezzel kiváló alapot biztosítunk a közép- és hosszú távú terveinknek: 2020-ra elérhető az előre jelzett 80 millió külföldi vendégéjszaka. 2030-ra pedig reális előrejelzésnek tűnik a 121,5 millió külföldi vendégéjszaka” – fogalmaz Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke.

Magyarországról a legkedveltebb cél Németországban Berlin. A nagyváros több mint 52 ezer vendégéjszakát hozott 2014-ben, ezzel 13,8 százalékkal túlszárnyalta a 2013-as évet. Németország továbbra is tartja dobogós helyét a kiutazási desztinációk között, a cél 2020-ra a 800 ezer vendégéjszaka elérése.

Legyél az első hozzászóló "Németország: 75 millió vendégéjszaka!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*